Oldalak

2011-06-07

Zippy Classics

Pikirtkével beszéltünk egy komolyzenei válogatáscédé ötletéről, amin "érzelmileg felfokozott" zenék lennének. Olyan sodró lendületű darabok, melyek ha megszólalnak a konyhai rádióból, rögtön elkezded fakanállal vezényelni a tűzhelyen sustorgó fazekakat. Esetleg kedved támad kiszaladni a zuhogó esőbe, meg köveket görgetni lefelé egy meredek hegyoldalról vagy egyszerre több nővel szexelni. Nem értek a zenéhez, nem tudom jobban elmagyarázni, de biztos értitek.
Teszek néhány linket, és szabad újakat javasolni, vagy kifütyülni valamelyiket. Még az sem kizárt, ha kellő érdeklődés mutatkozik, tényleg megcsinálom a korongot. Egészen jól elszórakoztam, miközben keresgéltem a jutyúbos videókat. Meg ezt is találtam (kilinkelem, hátha Interdinek tetszeni fog), aztán pedig egy olyat is, aminek a zenéjét szintén be kéne tenni egy (másik) válogatásba, mert remek "kortárs klasszikus". Mondjuk a Vangelis: 1492, meg ilyesmi mellé, de az tényleg egy másik gyűjtés lesz. De lehet, hogy gyógyászati célú kompilációt is kéne létrehozni. De egyelőre maradjunk az eredeti tervnél. itt az induló lista, javasoljatok, mondjatok véleményt!

10 megjegyzés:

Rosabella Sanchez írta...

Zene a fülnek és a léleknek!
Egész jó arányként értékelem, hogy Hacsaturján: Gajane- Kardtáncán kívül mindet ismertem, igaz a nevekkel még néha bajban vagyok.
Nálam bevált módszer Vivaldi a fogalmázáshoz, írásos munkához, Mozart, Bach ellazít, segít a koncentrálásban, töri, magyar tanuláshoz kiváló, Beethoven pedig a reál tárgyak megértését segíti elő. :)
Vérpezsdítésként pedig, nálam az abszolút nyerő Mozart: Rondo alla Turca http://www.youtube.com/watch?v=OCSevzJQ2-Y

AncsaT írta...

Köszi, a Török indulót már be is tettem.

Nem a nevek meg a címek a lényegesek (akkor inkább zenei vetélkedőt kellett volna összeállítanom), hanem, hogy megismerjük ezeket a zenéket. Nem fog mindegyik mindenkinek tetszeni, de nekem megdöbbentő felismerés volt, hogy bele tudok feledkezni egy zeneműbe, amiben egy darab elektromos gitár sem szólal meg. :)

Persze ez egy elég populáris válogatás lesz így, amire az döbbentett rá, hogy szinte mindegyik mű youtube oldalán, oldalt a linkek közt megtalálni ugyanezt a darabot Andre Rieu "vezényletével". Mondom ezt anélkül, hogy bántani akarnám, tisztelem a munkáját, amivel közel hozza az emberekhez a komolyzenét, csak ha lehetőségem van választani, inkább a Bostoni Filharmonikusokat hallgatom John Williams vezényletével, a Londoni Szimfonikusokat, a Budapesti Fesztiválzenekart, vagy az Izraeli Filharmonikusokat Zubin Mehtával.

Rosabella Sanchez írta...

Persze nem a nevek fontosak, de valahol el kell indulni a keresésben. Többször jártam már úgy,hogy kerestem valamit, nem tudtam a pontos címet, így egy rakás művet végig kellett hallgatnom. Amit nem bántam meg, csak az is igaz,hogy a végére, már azt sem tudtam mit is kerestem.

Andre Rieu-ról az a véleményem, hogy szükséges a munkája, mert valahogy meg kell szerettetni az emberekkel, főleg a fiatalokkal a komolyzenét, mert hihetetlen értéket jelentenek.
Nekem az jelent igazi kikapcsolódást, ha egyedül lehetek néhány órára, valamilyen komolyzenei mű szól a rádióból, vagy akár mp3-ról, és onnantól fogva, filmszakadás. Béke és nyugalom, legalább, egy kis ideig. A baj csak az, hogy ezt félévente egyszer, ha megtehetem. De tanulás közben, néha a dugóban ülve is hallgatom, és akkor lenyugszom.
Azt eddig is tudtam, hogy Mozart műveit időseknek és kismamáknak is ajánlják, de a legújabb kutatások szerint állítólag, főként gyerekeknél növeli az intelligenciát, és rövid távon fejlődést eredményez bizonyos típusú térbeli-logikai feladatok megoldásánál. Jó tudni! :)

AncsaT írta...

Igazad van, valahogy kapcsolatba kell hozni az embereket a zenével, csak nekem furcsa, ahogy a templomban a gospel kórusnál is, hogy feláll a közönség, táncol és beleénekel a műbe. :) (Azon tényleg kiakadtam, hogy koncert alatt látni egy nőt, kis asztalkánál ücsörög, dúdolgat, és rágyújt egy cigarettára. Basszus, egy koncert az majdnem mise, és az még OK, hogy felállok pogózni, no de dohányozni!!!)

Vannak olyan jutyúbos zenék, ami alatt ilyen színes grafikonok mutatják a hangokat. Bach orgonazenét láttam, de biztos van más is. Meglepően szabályos geometrikus mintázatokat lehet látni. Szóval biztos van valami köze a matekhoz. :)

Señorita írta...

Nekem pont a Kardtánc az első gyerekkori klasszikus zene élményem. Emlékszem, hogy teljesen megbabonázott, pedig abban a korban még Halász Judit kitűzőt kellett volna hordanom. De ő más tészta :)
Örök katarzis Vivaldi: Tél - 1. tétel. Nincs rá szó, mennyire mélyen megérint, ahányszor csak meghallom. De végignézve a listád (ami mellesleg kiváló!), egy kicsit kilóg onnan, mivel gyakorlatilag csak vonósokkal játszák és nem erős, nagyzenekari mű. De amikor beindulnak együtt azok a hegedűk... Kiráz a hideg a gyönyörűségtől.
Az 1 ajánlás/koponya limitet szabtam magamnak, bár bizsereg az ujjam nagyon. :)

A filmzenei klasszikusok összeállításában készséggel állok rendelkezesédre, ha rászorulnál esetleg. :) A kapocs amúgy is megvan innen már Strauss Richárddal, ha laza összefüggés kéne. :)

AncsaT írta...

Erre még alszom egyet. Nem is Vivaldira, meg még csak a tél tételre sem, hanem a jutyubon kell keresgéljek, és az nem fér bele a mai napba. Egyébként nincs limit, lehet javasolni akár ötvenet is, csak az már a cédé lemez B oldalára kerül. :)

Igazából nem filmzenékre gondoltam a másik lehetséges válogatással kapcsolatban, hanem olyan zenékre, melyek ma élő szerzőktől vannak.

Névtelen írta...

Nos, most csak néhányat írok ide, de nekem még ezek a nagy kedvenceim:

Saint-Saëns - Samson and Delilah 'Bacchanale'(http://www.youtube.com/watch?v=YPgknqBXg8Y)

Rimsky-Korsakov - Snow Maiden 'Dance of the Tumblers'

Offenbach - The Tales of Hoffmann-Barcarolle (ezt anno Az élet szép című filmben hallottam először, azóta... nagy kedvenc) (http://www.youtube.com/watch?v=0u0M4CMq7uI)

Dmitri Shostakovich - Waltz No. 2 (http://www.youtube.com/watch?v=mmCnQDUSO4I)

Mussorgsky: Pictures at an Exhibition - "Bydlo" (http://www.youtube.com/watch?v=c0TdTjaM6DE)

Mozart - Varázsfuvola, Pa-pa-pa-papagena (http://www.youtube.com/watch?v=pDSotSn1TzE) Imádom Terfelt, és látszik rajtuk, hogy élvezik az éneklést.


Berlioz - Symphony Fantastique (http://www.youtube.com/watch?v=IrezpUWIY98)

Más, azt hiszem anno a zenészekbek nagyon is kellett érteniük a matematikához, azért, hogy a különböző harmóniákat, fúgákat etc. felismerják, és meg tudják írni az adott darabot - a matematika alapot adott a zenéhez. (Talán Mann Doktor Faustusában van - mellesleg ajánlom a könyvet mindenkinek).

Kicsit most elkanyarodtam a szenvedélyesektől, ezért meakulpázok. :)

Más, gospel. Nekem pont az szimpatikus benne, hogy nem olyan merev, mint az európai vallások, hanem az önátadásról szól - nekem ez is a bajom többek között egyes vallásokkal, hogy szinte racionális nyugalmat, önfegyelmet, hidegséget követel a hívőktől (vagy legalábbis számomra túl hidegek ezek a vallások, merevek), s pont ez szimpatikus a gospelben. Ha hívő lennék, biztos, hogy szenvedélyesen hinnék, ami teljes átadást követelne tőlem. (S most nem azt mondom, hogy most minden vallásos ember karótnyelt, hanem csak nekem távoliak ezek a vallások, mondjuk én alapvetően ateista vagyok, vagy jó esetben max. deista)

Névtelen írta...

A Zongoraverseny fantasztikus (nem tudtam eddig, hogy Csajkovszkij), Strauss is jó, Beethoven - juujj, nem tudtam, hogy ez Rossini, ezt nem ismertem Webertől, nem rossz, nekem mondjuk nem annyira kedvenc, kicsit más kategória, mint a többi, mondjuk amiket én írtam, azok sem feltétlenül a szenvedélyes kategóriába tartoznak. :)A vége mondjuk igen. Mozart - fincsi, Handel, ez is fini. :D (mondjuk ezt sem tudtam, hogy tőle van).

Señorita írta...

Parancsolj, Ancsa: http://www.youtube.com/watch?v=R99IU3ep_OY
Elképzelhető, hogy ebben a verzióban neked jobban tetszik :)): http://www.youtube.com/watch?v=Gm41SE5mycs

Félreolvastam, látom már. Valóban nem filmzenei válogatás, amiről írtál. A filmzeneimádatom felülírta a soraidat. :)

AncsaT írta...

Pikirtke: Köszönöm a zenéket, eltartott egy darabig, de kipakoltam őket. A linkeknél a legtöbbjénél másikat választottam, hogy a táncoló vagy éneklő bögyös csajok ne vonják el a figyelmet a zenéről. :) Jobb, ha valami semleges kép van.

Señorita: Köszönöm a linket, ez a gitáros dolog egyszerűen elképesztő! Imádom! :)

Megjegyzés küldése