2011-06-27

Szerepváltások

A hétvége elég zsúfolt volt. Szombaton Kata elment iskolába, hókuszpókuszt tanulni, mi meg itthon maradtunk Fecóval. Megcsináltuk a reggeli kását, zabpehelyből, mákkal, meggyet magoztunk bele, és meggyszörpöt öntöttünk rá. Aztán megnéztük a Gnomeó és Júliát, ebédre pedig átmentünk a mamáékhoz. Rövid ejtőzés után a papával kimentem a kertbe, kivágtuk és felaprítottuk az öreg cseresznyefát. Kezembe vehettem a motorosfűrészt. Kockás ing feltűrt ingujjal, megcsomózva a hasamon, feszes farmer térdnaci, bakancs a lábamon, pózolhattam volna fotóhoz. :) Gázt adtam, felbőgött a motor, és aprítottam a fát, mintha vérszomjas zombikat daraboltam volna. Már csak a fíling miatt is megérte. Csak azt sajnáltam, hogy lezuhanyoztam, mire Kata hazajött. Teljesen be tud gerjedni tőle, ha melós parfüm van rajtam. Egy kis olaj, benzinfüst, izzadtság, fűrészpor a hajamban... de későn jött, és inkább tiszta akartam lenni estére.
Másnap reggel Kata megint lelépett sámánkodni, Fecó meg odabújt mellém az ágyba. Hozott egy könyvet, és olvastam neki. Reggeliztünk, aztán kimentünk a piacra bevásárolni. Aztán főztünk. Zöldséges egytálételt. Recept nem volt, azt mondtuk, legyen benne savanyúkáposzta, és a tetejére tejföl. Ebéd után elővettük a sárkányos puzzle-t, és kirakóztunk. Közben megjött a tanítványom, matekoztam vele egy órát. Mire végeztünk, lejárt a mosógép és kiteregettünk. Aztán csináltam internetet Fecó és Kata gépére, eligazgattam az UTP kábeleket, bekonfiguráltam az új routert. Megjött Kata, vacsoráztunk. A káposztaszag nem úgy hat rá mint a gépolaj. Ezért aztán panasznap volt. Elmondta mit utál az iskolában, a munkahelyén, családtagjaiban. De legalább a karjaimban tarthattam. Hozzám bújt és mondta. Simogattam a hátát és hümmögtem mindenre. Mire kiment belőle az ideges feszültség, én sikeresen elálmosodtam. De rögtön felébredtem, mikor megfordult, és már nem a hátát simogatta a kezem.
Az jut eszembe, hogy régen, úgy értem pár generációval ezelőtt, még felkelt valaki reggel, hogy ő favágó. Kiment az erdőbe fát vágni, és estig favágó volt. Vagy háziasszony reggeltől estig. Hétfőtől szombatig. Vasárnap családapa, családanya voltak, kiöltöztek, elmentek templomba, megették a vasárnapi, ünnepi ebédet, az ember elment a kocsmába, az asszony beleolvasott a kalendáriumba. Manapság meg az ember akár egyugyanazon napon belül szülő, háziasszony, favágó, tanár, játszótárs, villanyszerelő, informatikus, pszichológus, erotikus masszőr stb. Ráadásul a napok sem egyformák, és némelyik szerep csak hirtelen ránk zuhan. A szántóvetőtől senki nem várta, hogy integrálásra tanítsa a szomszéd gyerekét. A matektanárnak nem kellett lelki tanácsot adnia. A lélekgyógyász nem vágott fát, a favágó nem volt lepedőakrobata, a szajha nem főzött, a szakácsnő nem szerelt villanyt. Nekünk viszont meg kell felelnünk sok-sok szerepnek.
Ráadásul még csak polihisztornak sem neveznek, különösebben meg sem dicsérnek érte, ez a minimum elvárás. Ha valaki csak egyetlen dologhoz ért, legyen benne akármilyen jó is, az szakbarbár. Egyoldalú a műveltsége, más területeken súlyos hiányosságokkal rendelkező unalmas és használhatatlan alak. Ez a nagy "haladás" eredménye. Kismillió kütyü, és ezernyi elvárás. A cél eredetileg az életminőség javulása lett volna, de ez nem nagyon jött össze. Nem hiszem, hogy boldogabbak lennénk mint a dédszüleink, ük-ük-ükapáink, -anyáink.

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hmmm, igen, kicsit sok ez a szerep. Ugyanakkor az, hogy a déd-/ük-/botnagyik boldogabbak voltak-e vagy sem, érdekes kérdés. Szerintem nem, csak nem volt problémájuk azzal, hogy identifikálják magukat - ennyivel kevesebb volt a megoldandó kérdés. MA úgymond szerepválsággal küzdenek sokan, nem tudják, hogyan és milyen nőnek, férfinak kell lenni (mindegy, hogy homo-/hetero-/bi-/etc.szexuális-e az illető). Volt egy érdekes kutatás, ami azt vizsgálta, hogy az amishok sokkal több ideig élnek, és sokkal kisebb arányban vannak náluk jelen a modernizációs betegségek (depresszió, szívbajok), aminek egyik oka az, hogy csak bio ételeket esznek, a másik viszont valószínűleg az, hogy nagyon konkrétan meg van határozva, hogy mi is a nő (családanya, nem mehet fősulira, mosás, főzés) és mi a férfi (ellátja a családot, dolgozik) szerepe. A külvilágról sem nagyon értesülnek, mert elektromosságot csak a hűtőhöz használnak (mert az általuk termelt zöldségeket, gyümölcsöket, tejet, amiket eladásra szánnak, tárolniuk kell). Azt hiszem, hogy megvan az ára, annak, hogy ennyi mindenről tudunk, ennyi mindent tehetünk.

AncsaT írta...

Pontosítanék. Az állításom nem úgy hangzott, hogy az őseink boldogabbak voltak mint mi, hanem hogy mi nem vagyunk boldogabbak mint ők voltak.

Az amishoknál van az, hogy mikor valaki felnőtt lesz, el kell hagyja őket egy időre, és a külvilágban kell éljen egy darabig, hogy lássa milyen másutt, mielőtt úgy dönt, hogy tényleg velük marad? Egyébként vonzó életforma, hogy tudod, mi a dolgod, és ha azt megteszed, mindenki elismeri milyen jó vagy, nem várnak tőled semmi extrát. Mondjuk nem tudom mennyire nyitottak az azonos neműek házasságára nézve. Persze, ha mennék szántani, meg fát vágni, nadrágban, kalapban, esetleg ha bajuszt, szakállat növesztenék, lehet mégiscsak megfelelnék a szerepelvárásnak. És csak, ha rám jönne, hogy szoknyát veszek, és főzök valamit, akkor jönnének zavarba. :)

Mondod, hogy "megvan az ára, hogy ennyi mindenről tudunk, ennyi mindent mindent tehetünk". Egyrészt a lényeges dolgokról sz@rt sem tudunk, tehetünk majdnem mindent, de valahogy a többség leginkább a munkával meg a fogyasztással van elfoglalva, másrészt meg az ár lehet, hogy messzemenően nincs arányban ezzel a "minden"-nel.

Névtelen írta...

Nos, igen, tényleg kimennek a nagyvilágba, hogy eldönthessék, kell-e az nekik. Mondjuk nem mondanám ezt egyébként annyira valós döntésnek, mert egy teéjesen más, idegen életformát nem nagyon tudnak megszokni három, vagy hat hónap alatt. Nos, nem pártolják a meleg házasságot. :D

Igen, tényleg nem tudunk szart sem. Bár azt hiszem, nem a kor, hanem mi tehetünk róla. Egyszerűen kevesen vannak, akiket nem felszín érdekel, ahogy te is mondod. De szerintem ez korábban is hasonló lehetett. Ahogy Steinbeck (na jó, a Biblia) is írja, timsol - igazából rajtunk áll, hogy mit akarunk, mit akarunk tudni, tenni. Ha már törekszünk, az is jó. :)A birkanyáj-effektus meg szerintem örök. Vagy másképp sok a hülye. :D

AncsaT írta...

Nem pártolják? Mindjárt gondoltam. Túl szép lett volna. :)

Valamiért azt gondolom, régebben kicsit többet gondoltak az emberek azokra a dolgokra, amelyek igazán fontosak. Szimplán csak azért, mert nem volt ennyi minden az életükben, nem volt körülöttük ilyen sok figyelemelterelő szemét. Fogyasztási cikkek, reklámok, tévésorozatok, hírek a Föld másik oldaláról. A világ emberléptékű volt. Könnyebben átlátható, kezelhető. Ma ez az állapot csak mesterségesen állítható elő, ha becsukod a szemed, füled, és nem veszel tudomást a körülötted lévő világról. Lásd amishok.

Biztos lehet ehhez is alkalmazkodni valamilyen módon, majd eljön egy új Krisztus, egy új Buddha, aki elmondja, hogyan. Vagy jövőre 2012. lesz, és vége lesz a világnak. Legalábbis ebben az idegesítő formájában.

fetisa írta...

Ebben az egészben csak az zavar,hogy ezek nem mindig választott szerepek. Ezek ránk kényszerített szerepek szoktak lenni. Lehet, hogy én csak egyszerűen anya akarok lenni, vagy mittoménmi, csak hagyjanak engem, hogy eldönthessem. Én egyedül. Érti?

AncsaT írta...

Van amit a körülmények kényszerítenek ránk: folyik a víz a csap alatt, erre én átmegyek csőszerelő szakmunkásba. Ezzel különösebb baj nincs, sok választásom nincsen, hívhatok igazi szerelőt, de inkább veszek 10 kg sárgadinnyét az árából a piacon, meg inkább nem várok és szedegetem a vizet addig amíg ideér, ha én is meg tudom oldani egy vízpumpafogóval.

Van amit mások akarnak ránk kényszeríteni. Mondjuk egy buszsofőr eldönti, hogy én egy hülye kis picsa gyereklány vagyok, és letegez, hogy ne száljak még fel a buszra mert még elmegy valahová. Persze ekkor megtehetem, hogy csúnyán nézek rá, és közlöm, ha arra gondol, hogy "hölgyem legyen kedves lefáradni a buszról, mert még nem indulunk, és be kell zárjam a járművet", akkor mondja is így, különösen, ha holnap is akar még buszt vezetni. Mire röhög, hogy ezért nem tudom kirúgatni. Én meg mondom neki mosolyogva, hogy nem is erre gondoltam, hanem, hogy begipszelt kézzel kénytelen lesz betegszabira menni. Tekintve, hogy alig volt magasabb vagy nehezebb nálam, lehervadt a vigyora, és mondta, hogy "kérem, legyen szíves leszállni". Mikor visszajött, nyitotta az ajtót és előreengedett. Én meg mosolyogtam rá.

A szerepek ilyen újraosztása nem mindig lehetséges, de ha sikerül, az olyan jól tud esni az ember májának. :)

Névtelen írta...

lehet nem vagyunk boldogabbak, mint ükapáink, de én a budipapírért kurvahálás vagyok amúgy.
a szerepeket, meg külön élvezem, nálunk három fiú van, meg anyám, de péel vasalni, csak anyámmal tudunk ketten, meg mosni is, bocs a gépet bekapcsolni, a garázsba viszont csak apámmal tudunk betolatni, anyám meg azt nem tud. szeretem, hogy én eztis, meg aztis, sztem így kerekebb.
miki

AncsaT írta...

Falun van ahol 30-40 éve még kukoricacsutkával törölték, a kínaiak meg hasított bambuszt használtak, Indiában meg belesétáltak a Gangeszba és a vízzel kimosták. Ki kéne próbálnod mindet, hogy el tudd dönteni, melyik a jobb. Meg régen mindenki lenből, gyapjúból készült ruhát hordott, nem rohadtál bele, mint a kínai műszálas izékbe. Az ételnek volt íze, nem műtrágyán hízott a répa, tápon a csirke.

Öten lehet is osztani a szerepeket, meg ahol van egy apa is. Most nem ránk gondolok, mi megoldjuk, hanem anyámra, aki egyedül nevelt, illetve voltak pasijai, de azok nem nagyon álltak neki szerelni meg ilyesmi. Társulattal többnyire jó buli, csak ha egymagad vagy kénytelen minden szerepet eljátszani, az az előadás már kevésbé élvezetes.

Teja írta...

A seggtörlés egyik módozata sem szimpatikus, maradok a budipapírnál. :)

Egyébként pont ez az oka - mármint nem a budipapír, hanem a szerepváltások -, hogy mindenkinek szerepkonfliktusa van. 20 éve ez még egy néha előforduló probléma volt, ma már teljesen normális, hogy én nem lehetek státuszomat tekintve nő, hanem ezer csavarás van még ebben.... ááá.

AncsaT írta...

Hát mert nőnek lenni ma már nem szerep. Régen a nőről lehetett tudni, hogy mos, főz, takarít, gyereket nevel. Ma nőnek lenni nem ezt jelenti. Sőt, nincs is olyan, hogy csak "simán" nő. Meg kell mondani, hogy konzervatív szerepfelfogású nő, kényszerűségből szingli nő, karrierista felsővezető nő, szélsőséges feminista nő, leszbikus, de akkor már buccs vagy femme stb. És nem tudsz kiválasztani olyan szerepet, amit ne kéne naponta többször átcserélned. Talán ha kolostorba vonulsz, akkor lehetsz egész nap ájtatosnővér. De ez nem vonz tömegeket.

Megjegyzés küldése