Oldalak

2012-03-02

A mese

Már megint előbb járt a szám mint az eszem. A borderre is kitettem a tegnapi sündisznócskás mesémet, és egy folytatásra sürgető kommentre válaszul elhintettem azt a félmondatot, hogy "a mese az komoly műfaj, nem lehet csak úgy odarittyenteni". Naná, hogy olyasvalaki botlott bele, aki aranyos meséket írogat, és magára vonatkoztatta, mint kritikai megjegyzést. Nem győztem elhatárolódni magamtól, hogy én a mesét mint műfaji keretet, és nem ezt nem annyira gyerekeknek, és igazában ezt idézőjelben kell érteni. Aztán ezt is át kellett gondolnom, és most visszakoznék a visszakozásból is kicsit. Én nem úgy értettem, hogy a gyerekeknek szólót az oda lehet rittyenteni, csak úgy. De szerintem ez is félreérthető, és egyre rosszabb lesz csak, ha folytatom. Tehát leszögezném, hogy a szóban forgó állatos meséket nagyon szeretem és jóknak tartom. Az alábbiak az én hozzáállásomat jelzik az általam írogatott mesékhez.
A mese az a sci-fi és a fantasy irodalmi előfutára. Legfőbb jellemzője, hogy átlépi a valóság korlátait. A lónak szárnya van és repül, a róka beszél, a szegény ember legkisebb fia meg feleségül veszi a király lányát. A mesékben teljesülnek a kívánságaink, a mese világa olyan amilyennek a valóságot csak szeretnénk. A rossz jóra fordul, a bajokat legyőzzük, napfényre jut az igazság, a jók jól járnak, a rosszak pórul, egyfajta szellemi rend érvényesül. Kicsit olyan ez, mint a maszturbálás. Megadom magamnak, amit nem kapok meg. Ezek a vágyteljesítő mesék.
Aztán léteznek a tanító mesék is. Gyakran állatok bőrébe bújtatva beszélünk az emberekről. A jókról, a rosszakról, az okosakról, a butákról stb. Nem konkrét emberekről, hanem típusokról, archetípusokról. Néha konkrét emberekről szól a történet, de ezt én nem tartom szerencsésnek, mert idővel a szereplők, az események emléke elhomályosodik, és elveszik a jelentés egy része. Egy jó mese az időtálló, és egészen eltérő közegben, társadalomban is érthető. Izgalmas dolog, régi vogul, vietnami és perui meséket olvasgatni. Van, ami nem változik.
A mesét sokan kizárólag gyerekeknek való dolognak tartják, pedig nem az. A magyar népmesekincsnek a gyűjtők sokáig csak egy szeletét rögzítették szemérmességből. De lehet, hogy az adatközlők maguk se mindent meséltek kifejezett kérés és biztatás nélkül. A meséknek jó része kifejezetten és kizárólag felnőtt füleknek volt szánva. Ezek az erotikus népmesék. Nagyon sok van belőlük. Ha összegyűltek a felnőttek, közös munkára, ami kissé egyhangú volt, de nem igényelt túl sok figyelmet, például a tengeri hántása, a kukorica morzsolása, akkor körbeültek, járt a kezük, és közben meséltek. Ha gyerekek is voltak, akkor virágnyelven.
Hogy a kicsik ne értsék, szimbólumokban beszéltek az aktusról. A lovát itatta a legény, virág nyílott a leány kertjében. De a felnőttek pontosan tudták, mire gondol a király, mikor megkérdezi a furfangos juhászt, hogy hol van a világ közepe. És a választ se lehetett eltéveszteni, mikor az a pásztorbottal nagyot koppantott (a figyelem elterelésére), és azt mondta, hogy "ott, ahová a botom szúrom". A mesékre általában jellemző a szimbolizmus. A mesebeli számok utalhatnak a precesszióra, a mesehős útja, a történet állomásai megfelelnek a napútnak, az állatöv jegyeinek.
A meséknek szabályai vannak, hagyományai, ritmusa. A végére igazságot kell szolgáltatni, a furfangnak le kell győznie az erőt, bizonyos dolgoknak háromszor kell megismétlődnie. Miért? Csak. Mert így helyes, mert erre vágyunk, mert három a magyar igazság. Ha mesét írok, alkalmazkodom a hagyományokhoz, tartom magam a szabályokhoz. Részben. Bizonyos formai dolgokban azért elengedem magam. A nyelvezetben. Helyenként durva vagyok, a szóhasználatom nem illik egy mesébe. hogy jelezzem, ez nem mese. Vagy nem csak mese.
Persze, mint az igazi meséknél, itt is több olvasat lehetséges, és a történet megtartásával a nyelvezet finomítható. Anyázás helyett mondhatnak irgum-burgumot is szereplők, és ahelyett, hogy bézbólütővel eltörnék valaki térdét, önthetnek rá egy vödör vizet is. Így fiatalabb korosztálynak is megfelel. A mogorva (tüskés)modorú sün történetét sokat meséltem Fecónak. Estéről estére újra kérte. Pedig tudta mi fog történni. Általában. Mert néha változtattam valamit. Általában ez ellenállásba ütközött, ritkán fogadott el újítást, de akkor onnantól a módosított verziót kérte.
Ez is azt támasztja alá, hogy a mesében nem feltétlen az izgalmat, a kalandot, az újat keressük. Nem a kíváncsiság munkál bennünk, hogy jajistenem, de izgalmas, mi lesz. Az általános szabályok ismeretében azt úgyis jó előre kitaláljuk egy még ismeretlen mesénél is. A történet másfajta örömet, kielégülést kínál. A rendérzékünk, a dolgok helyes rendjének helyreállítása iránti igényünk miatt szeretjük a mesét. És ez teljesen helyén való. Inni se mindig azért iszunk, hogy a szomjunkat oltsuk.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

No para, az a másik meseíró se most esett le a falvédőről, nem kell renomét polírozni :-)
TA

AncsaT írta...

Én a saját renomém polírozom, nem szeretek tuskónak látszani, mikor csak meggondolatlan vagyok. :)

Névtelen írta...

Én is a te renomédról ám!
Szerintem mindent értett, egy hukk, egy vigyor, nincsen semmi baj.
(Jaj, ha minden eddigi meggondolatlan mondatomat egyszerre a púpomra pakolná valaki...)

AncsaT írta...

Ha nincs harag, akkor ez így megnyugtató. :) Nem az első eset, hogy szándékomon kívül bántó dolgot mondok, írok, aztán magyarázkodhatok, hogy nem rosszindulatú vagyok, csak ennyi eszem van. :))

Megjegyzés küldése