Nagyon kéne már írnom a szakdolgozatomat. Kaptam feladatot, tudnék is mit csinálni. Olvasnom kéne, már van két könyvcímem is. Aztán anyagot kéne gyűjtenem, amit majd elemezni fogok. Én meg csak agyalok a metodikán, hogy milyen módszerrel, hogyan legyen a mintavétel, az eredményeket milyen formában, de ezt is csak a buszon hazafelé, alibiből, hogy elmondhassam, foglalkoztam vele. De mikor hazaérek, nem vagyok képes rávenni magam. Eszem valamit, mert éhes vagyok. Aztán jóllakottan nem lehet nekiállni semmi értelmesnek, ledőlök kicsit olvasni. Vagy inkább megnézek egy filmet. Áh, az túl hosszú, inkább egy epizódot valamelyik sorozatból. Vagy két epizódot, meg még néhányat. Egy film rövidebb lett volna.
Aztán megjön Fecó. Vele beszélgetek kicsit. Elküldöm, hogy csinálja meg a leckéjét. Én addig jógázom kicsit. Aztán eszünk valamit. Aztán megjön Kata. Vele is beszélgetünk kicsit. Este lesz, vacsora, fürdés. Alig várom, hogy ágyba bújjunk. Hát, nem a dolgozatom jár az eszemben. Az ágyban egymásra fonódva beszélgetünk. Halkan, suttogva. A takaró alatt egyre forróbb a hangulat. A szex után vagy szép lassan beájulok és elalszom, vagy teljesen elszabadul az agyam. Ilyenkor szoktam a történeteimről fantáziálni. Elképzelem a környezetet, a szereplőket, a problémáikat, a kapcsolataikat. Néha közben elálmosodom, és simán elalszom.
Ha nem leszek álmos, és késő van, akkor lazítok. Kényelmesen elhelyezkedek, ellazítom magam, a testemre figyelek. Figyelem az izmokat, az ízületeket. A légzésem, a szívverésem, a vér lüktetését az ereimben. Ebbe is frankón bele lehet aludni. Ha nem alszom el, jön Káli anyu. Egyesek szerint a hindu istenek közt az egyik legrettenetesebb, legborzalmasabb alak. Számomra a jóságos anya megnyilvánulása. Az ölébe vesz, elringat. Úgy képzeljétek el, mint egy hatalmas, fekete bőrű nőt. Törökülésben a földön ücsörög, ha mellé lépek, és ágaskodok, akkor majdnem elérem a vállát.
Sötét van, csak a foga meg a szeme fehérje világít. Csak sejteni lehet az óriási alakját. Roppant combjain fekszem, vaskos karjaival átölel. Nagy, kerek hasa nekem nyomódik, ahogy lélegzik. A bőre csupasz, és izzadtságtól nyirkos, de nem hideg, hanem szinte forró. Ahogy fölém hajol, csapzott hajáról rám csöpög valami sós. A verejtéke vagy valakinek a vére? Talán nem is akarom tudni. Érzem az erős szagát. Testszag, de nem kellemetlen, olyan egészséges illat. Mellette valami fűszeres aroma érződik, inkább csípős, mint édes, nem túl erős, de határozottan érezni. Egy nyaklánc lehet, talán valami illatos fából, vagy gyógynövények virágaiból font koszorú.
Káli nem egy légies, szellemi alak. Hús-vér, tenyeres-talpas, tapintható, ízlelhető, szagolható, hallani a lassú, súlyos lélegzetét. Csak látni nem lehet tisztán. Talán olyan borzalmas, hogy jobb is, ha nem pillantjuk meg. De ezzel együtt igen jóságos és szerető Istennő. Néha kegyetlen dolgokat tesz, de bízhatunk benne, hogy bármi, amit tesz, a javunkat szolgálja. Talán megcsonkít minket, levágja az egyik kezünket (érzéstelenítés nélkül persze), de ez ajándék. Valamitől megmenekülünk ez által, vagy így teszünk szert egy fontos dologra. Káli a pusztító. Elpusztítja az akadályokat. Az akadályokat, melyek bennünk vannak. Elpusztítja azt a részünket, ami a fejlődésünk útjában áll. Ha ezzel azonosítjuk magunkat, akkor kegyetlennek gondoljuk, ha tudjuk kik vagyunk, akkor látjuk, hogy megszabadít minket.
10 megjegyzés:
nem vagy egyedül a lustaságban. hazaérek eszek sósat, majd édeset, majd újra sós majd újra édes, de előtte fél órát állok a hűtő előtt. aztán takarítok, teregetek, pakolászok, majd fürdök. majd előtérbe kerül a körömfestés, szempilla igazgatás, hajvasalás, ékszerkészítés. később elém kerül a gép, blogolvasás, ritkán írogatás, társasági oldalak. aztán evés újra. majd zenehallgatás. ha van olyan amit lehet zene mellett csinálni (pl szótárazás) azt megcsinálom. és persze délutánonként ha könyv fölött ülök is éppen a világot váltom meg fejben. majd játszom az öcsémmel, beszélek anyukámmal. persze mindent meg tudok magamnak magyarázni, hogy mért is fontosabb a matekházinál. ha véletlen hozzá jön valami szívügy még bonyolultabb. ha van kivel megbeszélni vagy megvitatni a dolgokat, akkor az megmarad viszont egyedül nem tudok a tanulásra koncentrálni , mert mindig elkalandozok.kivéve estefelé, vagy futás után mert akkor kifáradok és tudok figyelni.
Nagyon érdekes, hogy ki hogyan meditál, mit vizualizál.
Látom, hogy neked az ölmeleg jön be :), én egy tenger fölé magasodó, hatalmas sziklára épült várhoz vezető úton sétálok felfelé, aztán ha nem tudok eléggé megnyugodni az árokparton sárgálló virágokat nézegetve, akkor bemegyek a kapun, átvágok az udvaron, közben nézegetem a vár népét, majd felmegyek egy hosszú csigalépcsőn az egyik bástya tetejére, ahol egy kert van, és rendszerint mire leheveredek egy kőpadra, vagy a fűre, el is nyom az álom.
Ez a lustaság, lehet, hogy egyetemes dolog. Bár van, aki nagyobb sikerrel küzd ellene. Talán nem véletlen, hogy Káli is előkerült a postban, őhozzá szokták asszociálni az IDŐ-t, mint isteni univerzális erőt. Talán meditációkor kérni kéne Kálit, hogy segítsen az időm jobban kihasználni.
Nekem egy meredek sziklán álló vár magas tornya túlságosan fallikus kép, egy női öl az sokkal jobban bejön nekem. Ez egy jó szó. Káli öle, és Káli a rettenetes, aki öl. Nekem úgy látszik kell egy kis horror. Ha nekem lenne váram, biztos lenne benne sárkány, vagy vámpírdenevér a toronyban.
Milyen témában fog készülni a szakdolgozat?
Nagyon bölcsész dolog. De lesz benne matek (statisztika) is, amiben kicsit jobban otthon érzem magam. :)
Sose néztem meg, van-e vámpírdenevér. Este bekukkantok a toronyszobába. :)
A statisztikai témáddal(http://ancsat.blogspot.com/2010/05/tojast-rako-kutya.html) kapcsolatban találtam rá erre a blogra egyébként. :)
A vámpírdenevérek aranypofa kis házikedvencek. Mondjuk macskával nem jó együtt tartani, csak ha kiskoruktól összeszoktak, mert elfogyasztja vacsorára. De a toronyban, a bagoly melett elfér. :)
A visszajelzések alapján legtöbben a Loving Annabelle (http://ancsat.blogspot.com/2010/03/loving-annabelle.html) írásom kapcsán találtak ide, és ragadtak itt. Kifejezetten örülök, hogy valakit a matematika hozott ide. :)
Most kezdem a fent említett könyv olvasását. :)
Laikus számára is érthető a könyv, és talán ez az, ami a legjobban megdöbbentett. Nem kell hozzá matekzseninek lenni, hogy átlássa az ember a tudományos eredmények manipulálását. Mégis megjelennek cikkek, és a tudományos szerkesztők nem veszik észre a turpisságot. (Vagy nem akarják észrevenni.)
Megjegyzés küldése