Oldalak

2011-10-05

Mesél a számlálóbiztos

Na, azt hittem, ez egy jó meló lesz, bedobálom a kérdőíveket, a népek meg visszahozzák kitöltve és csak meg kell adni a számlaszámot, hová kérem a pénzt. De már látom, nem lesz ilyen sima ügy. Mondjuk már a felkészítésnél gyanús lett a dolog, hogy nem lesz itt minden fáklyásmenet. Egy olyan csaj tartotta a számlálóbiztosoknak az oktatást, aki szerintem aznap reggel olvasta el a tájékoztató anyagot. Plusz olyan zseniális előadó volt, hogy a végére már csendesen őrjöngtem. A kezem, a gyomrom és a szemem után ökölbe szorult a talpam és az állkapcsom is. Már nem húzkodtam a strigulákat, de sejtettem, ha még egyszer elröfög egy olyan mondatot, amelyikben háromszor hangzik el hogy "tulajdonképpen", akkor én bizisten kimegyek és lekaratézom. Vesén rúgom, meg térdkalácson és kitépek valamit a bordái közül. Múltkor mondtad, mennyire csodálod Dextert, hogy milyen higgadt. Az nem mutatvány. Ha tudom, hogy este befóliázhatom és szíven szúrhatom a nőcit, még jegyzetelek is, meg jelentkezek, hogy okosakat kérdezzek.
De akiket össze kell írni, a lakók közt is nagy ászok vannak. Négy emeletes társasház. Becsöngetek, mondom népszámlálás, hoztam a kérdőíveket. Azt kérdi kinek. Mondom mindenkinek, az összes lakásba kell adjak. Beenged. Lejön elém, mondja adjam oda az övét, mert siet. Semmi akadálya, hányas ajtóban lakik? Hát azt ő nem tudja, mert csak albérlő, de adjam oda a K. Lajosét, mert az a tulaj neve. Nem értette, hogy a kérdőív címre szól, nem névre. Végül a szomszédja mondta meg neki, hogy hányas ajtóban lakik. Aztán mikor mentem kifelé a házból, utánam jött cirkuszolni, hogy miért csak egy személyi kérdőívet kapott a borítékban, mikor ők hárman laknak. Adtam neki még kettőt, mire kinyögte, hogy az interneten akarja kitölteni. Aaaa...nyád!
A kedvencem az volt, aki mikor ajtót nyitott, bűzlött a hagymától, szerintem szalonnával zabálta, meg pálinkával, akkora paraszt volt, épp csak a bicskát tette le a kezéből, meg nem volt a lábán a gumicsizma. Ezt megnéztem, mert szinte láttam a fekete gumin a ganéba beleragadt szalmaszálakat a lelki szemeimmel, de mezítláb volt. Na szóval, kinyitja az ajtót, én tolom neki a sódert, hogy jónapot kívánok, népszámlálást végzünk, én vagyok a biztos. Erre azt mondja, hogy: "Miva'?" Mondom hoztam a kérdőíveket. Erre: "Na és?" Na és baz'meg, tőccsed ki! De nem mondtam neki, mert én nem voltam paraszt, pedig volt rá ingerenciám erősen.
Akiktől tartottam, a hat elemivel rendelkező "eccerű" népek, komolyan mondom a legkevesebb fejfájást okozzák. Egy ilyen család felhívott telefonon, hogy dobjak a ládájukba még egy kérdőívet, mondták, hogy másnapra kitöltik a lapokat, és tényleg ki is töltötték. Megyek hozzájuk, kérdem volt-e valami gond? Á dehogy, ott volt az útmutatóban, hová mit kell írni. Mondjuk azt elcseszték, hogy ha a házastársával együtt él, akkor már nem kell beikszelni, hogy nincs élettársa, de ezzel nem voltak egyedül. Hívtak be a lakásba, hogy üljek le a fotelba kényelmesen, de csak beléptem az előszobába, amíg átfutottam a papírokat. Akkor kínáltak, hogy igyak egy kólát, jó hideg. Mondtam, nem kérek, mert ha máshol nem ilyen kedvesek, és nem engednek be a vécére, össze fogom pisálni magam.
Tudod, ki volt az, aki nem tudta kitölteni a kérdőívet, nekem kellett a felét megcsinálni, meg a másik felét kijavítani, mert el volt baszarintva? Hiába van odaírva, hogy az előző lakhelynél elég a város, nem kell az utca, házszám, ő beírja. Tudod ki volt ez? Elárulom. Az, akinek kettő diplomája van, egy közgazdász meg egy jogász. Baszki, hogy ír ez meg egy beadványt vagy fellebbezést, ha nem fogja fel, ha már beikszelte, hogy dolgozott a számlálást megelőző héten, akkor irreleváns, hogy keresett-e munkát, vagy hogy mikor dolgozott utoljára? Komolyan mondom, egy ilyen kérdőív jobb mint egy íkúteszt. Rögtön kiszűri, kinek tompa az agya.

24 megjegyzés:

Névtelen írta...

úristen. amúgy tényleg így van, hogy sokszor a legbutábbnak gondolt, kvázi iskolázatlan emberek értelmesebbek, mint a sokdiplomás akárkik, én is pofánverem magam ilyenekkel, mondjuk én nem vagyok biztos.
ja és innen jelentem, hogy sikerült magunkat megszámolnom, senki nem ugrált és a kérdőívet linux alatt ne chromeon tessenek kitölteni, hanem firefoxon. köszönöm.
miki

Névtelen írta...

hát szerintem meg a személyi kérdőívek borzasztóan komplikáltak, átláthatatlanok voltak. én egy sort anyáztam vele és bevallom egy kicsit sem törtem magam azon hogy hibátlanul töltsem ki.
ezt a kérdőívet meg lehetett volna csinálni roppant egyszerű,könnyen áttekinthető módon is, nem színes (mert az drágább) hanem fehér papírra is...ja, és megeszem a kalapomat hogyha lakásonként szépen össze tudják futtatni a dolgokat a ksh-nál, főleg nálam ahol van bejelentett, állandó és nem bejelentett életvitelszerű lakás is. kalap szar az egész.
répa

AncsaT írta...

Köszi Miki, ezt a Chrome-os dolgot nem hallottam még. Én papíron fogom kitölteni (majd ha egyszer rá fogok érni), de hintem az igét.

Csak megnéztem a lapot, nem próbáltam meg kitölteni, de nem tűnt veszedelmesnek. Persze, ha majd tollat fogok rá, nem csak csetelek róla, akkor derül ki, hogy mennyire egyszerű. :)

Lusta vagyok nekiállni, pedig amíg most főzöm az ebédet, akár ikszelhetnék is párat. Mondjuk abban reménykedem, hogy Kata kitölti majd a sajátját, meg Fecóét. Mondjuk nem ártana megbeszélni, hogy összhangban adjuk meg az adatokat. Bár szerintem kizárt, hogy bejelöljük az élettársi kapcsolatot. Sőt, szerintem azt fogjuk írni, hogy két külön háztartás vagyunk. (Dolgozik ismerőse a KSH-nál, a fene tudja, hozzáfér-e az adatokhoz.)

Szabi írta...

Nem sikerült meglepődnöm azon, amit a két diplomásokról írtál. Ezek tök azt hiszik, hogy az észt a suliban osztják, meg, hogy nekik már semmi újat nem lehet mondani. Tisztelet a kivételnek. Tudod, hogy írnak meg az ilyenek bármit is? Sehogy, mert van asszisztensük, aki még azt is tudja mikor kell vécéznie és figyelmezteti előtte.

AncsaT írta...

Gyakorlatilag én írtam, de nagy részét csak kikopiztam levélből. A kérdőívre vonatkozó részekhez nem is mertem nyúlni, egy az egybe maradt, nehogy hülyeség legyen belőle. Elővenni a saját kérdőívemet lusta voltam. :)

Nem tudom, hogy megy az ilyen, majd ha meglesz a második diplomám, megfigyelem magamat. :) Mondjuk egyik se jogi diploma lesz. :)) Az is meglehet, hogy csak túlkomplikálják a dolgot. Mert ha le van írva, hogy "ott lakik", akkor az neked, nekem, meg 100-ból 99-nek azt jelenti, hogy ott lakik, de a jogász az rögtön agyal, hogy életvitel szerűen, alkalmilag, átmenetileg, bejelentve vagy anélkül, saját tulajdonban, bérleményben, rokonilag, szívességi lakáshasználóként, feketén, jogcím nélkül, kriminális vagy diszkriminális szempontból vizsgálandó módon, említést, méltánylást érdemlő körülmények figyelembe vezetők-e? :)

Névtelen írta...

De figyu már...én rájöttem hogy értelmes az hogy ha valaki házas, beikszeli hogy házas, és azt is hogy nincs élettársa.
Egy csomó papíron házas ember van, akik ugyan házasok, de külön élnek, tehát egyedülállóak, nincs élettársuk.
És olyan is van, hogy házas, és van élettársa. Miért ne lehetne a fentiek okán akár ez is életszerű?

AncsaT írta...

Ez így korrekt, de visszanéztem, mi volt a szövegben, és megnéztem a kérdőívemet is (bakker, ennyi erővel akár ki is tölthetném), és úgy van, hogy "ha a házastársával együtt él, akkor már nem kell beikszelni, hogy nincs élettársa", azaz, ha a 10. pontban a 2-höz tett x-et (házas), és a 11.2-nél az igenhez tette az x-et (hézastársával együtt él?), akkor ott is a jel, hogy ugorjon a 13-hoz, a 12. (van-e élettársi kapcsolata?), az nem játszik.

Persze rögtön tudok példát, akiknél ez nem jön be. Van itt a környéken valahol valami tanyán egy család, ahol egy fickó három nővel él együtt, meg a számolatlan számú gyerekeikkel. Egy időben tele volt velük a média. Az egyik csaj az elvált felesége, a másik csaj a felesége, a harmadik meg az élettársa, ha azóta megint el nem vált, meg el nem vette ezt is. Mondjuk náluk tuti a kútba öli magát a számlálóbiztos, mire kitölti a lapokat mind. Főleg a kismillió gyerek, hogy, melyik kié. :)

Névtelen írta...

Na ez az utóbbi egészen biztosan kiveri a biztosítékot a KSH adatfeldolgozói rendszerében! :D:D :D :D :D
Egyébként biztos igazad van a házas illetve nincs élettársa pontnál, innen is látszik hogy én mennyire szartam bele az egészbe. :)
Jobban jártak volna tényleg, ha nem akarták volna ennyire "rétegesen" és összetetten felmérni a népességet. Egyszerűbb dolguk lett volna, a rendszer is bírta volna, és sokkal tisztább képet kaptak volna, mint amit most így majd adatfeldolgozáskor a sok zavaros válaszból.

AncsaT írta...

Az úgy működik, hogy a biztos otthon átnézi, és ami nyilvánvalóan marhaság, mert mondjuk át kellett volna ugrani és nem írni semmit, azt simán kihúzza, ami meg bonyolultabb huncutság, azt meg majd a főszámlálóbiztos (számláló főbiztos? az elnevezés nem biztos), eligazgatja. A rendszerbe nem lehet felvinni, csak ami belefér a logikába.

Mondjuk az árulkodó, hogy hibátlanul kitöltött (értsd, nem kell belejavítani a biztosoknak) kérdőívet elvétve találnak csak. Olyan keveset, hogy annak hír értéke van. :)

Névtelen írta...

Kérdés az, kinek mi a logikus. az életszerű dolgok nem mindig logikusak. :)

Gebra írta...

Mondjuk én eléggé aggályosnak tartom, hogy a számlálóbiztos belejavíthat, sőt bele kell javítania a kérdőívbe(ha logikai ellentmondást talál).
Mert egyrészt helyettem senki ne válaszoljon a kérdésekre, mert akkor nem engem számláltak össze. 10 évvel ezelőtt jött, és kérdezett, töltött. Így ott helyben kiderült, hogy ha hülyeséget töltöttem volna.
Másrészt logikailag ellentmond egymásnak ha beikszelem, hogy férfi vagyok meg azt is hogy nő, de hogy oldod fel helyesen otthon egyeül ezt a logikai ellentmondást? Oké, bugyuta példa, de sztem érthető mit akarok sugallni vele.

Névtelen írta...

biztos velünk van a baj, mert mindenki itthon lakik, mindenkinek egy házastársa van kizárólag, meg eszembe se jutott, hogy bármiből is beikszeljem mindkettőt, de én pikk pakk megszámoltam magunkat a zinterneten és ő javított, hogy ha apukámnak van az anyukám és vele is lakik, akkor már fel se dobta az élettársat, ugyanez a munkakeresősnél, meg a milyenfogyatékosságaisvanpontosan résznél.

sztem, mondom jók a feltételeink is nyilván, mert semmi extra, de sztem egyáltalán nem bonyolult.
miki

tőccsék maguk is onlájn!

AncsaT írta...

Gondolom a nemzetiséget nem fogja magától kitalálni és beikszelni neked a számlálóbiztos, és az se túl "életszerű", hogy valaki egyszerre jelöl férfit is meg nőt is, inkább az lehet, hogy egyiket se. Elméletileg a számlálóbiztos ezt átnézi még aznap, hogy összeszedte, és emlékszik, hogy akitől átvette, az milyen nemű volt, és pótolja. Ez szerintem belefér. Meg az, amikor jelölt olyan helyre, amit simán át kellett volna ugrani. A nagyon logikai csavart meg nem ő, hanem valami agyas káéshás fő-főbiztos gubancolja ki. Ha neki sem megy, akkor viszont vissza kell menni és tisztázni. Na, ez az, amit senki nem szeret, szóval szerintem lesznek azért hasraütések. :)

Mi-ki töltjük papíron, és aztán majd eligazítják a számlálók. Egyébként meg rohadtul nem izgat, ha valamiből eggyel többet, vagy kevesebbet számolnak nálunk. Amíg a fizetésemet nem ez alapján kapom, nekem nem fáj. :)

Szabi írta...

Bakker! Bocsi, de abszolút fel sem merült bennem, hogy mindezt egy majdnem két diplomás blogján kommentelem. Még jó, hogy oda írtam, hogy tisztelet a kivételnek. ;) Valószínű azért nem merült fel bennem, hogy érintett vagy, mert Te nem tartozol a debil kategóriába.
Nem tudom neked milyen tapasztalataid vannak, de én legjobban nem is a jogászoktól megyek a falnak, hanem az orvosoktól és a tanároktól - sokszor elég az egy diploma is. Az sem biztos, hogy a diplomától lesznek idióták, lehet, hogy már alapból azok. Nem szeretnék itt senkit sem megbántani. Tök komolyan gondolom, hogy minden tiszteletem a kivételeké.

AncsaT írta...

( Jaj, nem úgy értetted, nem a diplomások hülyék, hanem csak a tanárok? :) )

Nem gáz a diplomás duma, mert én nem diplomásként, hanem diplomával rendelkező proletárként gondolok magamra. :) A tanároktól én is hátast szoktam dobni, mivel a kollégáim hülyeségeivel napi szinten vagyok kénytelen találkozni. Orvosokkal szerencsére ritkán találkozom, csak hallomásból tudok elrettentő példákat. A jogászokkal talán ott hozhatók egy kalap alá, hogy a diploma mellé kapnak doktori címet is, amit odabiggyeszthetnek a nevük elé, amitől akkor némelyik azt gondolja, hogy ő szarta a spanyolviaszt. De nem mindenki ilyen, előfordulnak köztük is rendes emberek. Orvost nem, de jogászt ismerek, aki jó arc.

Névtelen írta...

Uhh, nekem meg eszembe juttattad, hogy holnap hívjam fel a számlálóbiztost, aki bedobott egy levélkét, hogy holnap felkeresne.
Ty.

AncsaT írta...

Lemondod a randit? Lehet, hogy életed nagy szerelme lehetne. :)

Névtelen írta...

Most volt itt egy aranyos lany (avagy A nepszamlalo) akivel egy percet meg csevegtem is a liftnel a szomszedokrol, hogy nem valoszinu h utol fogja erni oket... :) nem gondoltam hogy ilyen fiatal es hm csinos teremteseket vesznek fel erre a munkara. Igazan lehetne ilyen suruben:P angelseyes

AncsaT írta...

Sajna csak tíz évenként van népszámlálás. :) De a borítékon, amiben bedobta a kérdőíveket, rajta volt a telefonszáma. Remélhetőleg leírtad, és akkor nem kell ennyit várnod az újabb találkozásra. :))

Névtelen írta...

Szia!
Ne haragudj, hogy hozzád fordulok, de mivel (ha jól értettem) számlálóbiztos voltál, lenne egy kérdésem. Hozzánk is bedobták a papírokat egy LE NEM RAGASZTOTT borítékban. Tehát az én TITKOS azonosítómat és belépési kódomat tudja a számlálóbiztos (mivel a pontos cím felett van, elég nehéz nem tudni, hogy kié). Akkor ha nagyon akarja tudni, hogy mit írtunk be, be tud lépni ezekkel a kódokkal és megnézheti, hogy miket adtunk meg (neten töltöttük ki)? Maga a személyi kérdőív a lakáskérdőív nyomán volt megnyitható, így nehezen tudom elképzelni, hogy ne lehessen követni, ha valaki nagyon akarja. A következők miatt kérdezem: faluban lakunk, ahol nem kizárólag intelligens, érett gondolkodású emberek laknak. Éppen ezért nem osztottuk meg a magánügyeinket senkivel. Viszont így (attól tartok) megnézheti a számlálóbiztos, gyakorlatilag az egész magánéletünket, és ha nem is most, és nem is direkt formában, de a nagy haveroknak simán elpletykálhatja mindezt a KSH-nak tett szent adatvédelmi fogadalmai ellenére. Ez elég szemét dolog lenne, viszont ismerve néhány embert egyáltalán nem lehetetlen. (Néhol az erkölcs és a morál szavaknak nincs jelölete, illetve nagyon mást jelent, mint gondolnánk.) Tudnál valami vigasztalót mondani? Vagy erről ennyit, és innentől kezdve élvezhetik a gyéren bútorozott, pletykás és seggfej elmék is az eddig diszkrét magánéletünket? (Mert ugye, hiába vagy tartózkodó, ha egyszer csak előjön valaki azzal, hogy " azt hallottam, ill. úgy tudtam..." és elmondja azt, amit beírtál. Nem jelentheted fel, merthogy nem tudod bebizonyítani, honnan tudja.) Hiába az az igazság, hogy SENKINEK sem mesélünk az intim dolgainkról, ezt nem lehet bebizonyítani sehogy. Ő meg hazudhat bármit, hogy honnan tudja (sok esetben azok nem leellenőrizhetők).
Köszönöm, hogy elolvastad, és ne haragudj, hogy ilyennel zavarlak, de nem tudom kitől lehetne erre rákérdezni.
Előre is köszi a választ!
Egy olvasó

Névtelen írta...

bocsánat, azt még elfelejtettem hozzátenni az előzőhöz, hogy onnan származik a gyanúm, hogy kitöltöttük 13-án este a neten a kérdőíveket, és utána egyszer sem jelentkezett a számlálóbiztos, semmilyen formában. Honnan tudja, hogy kitöltöttem már a kérdőívemet? A neten azt olvastam, hogy ki kell nyomtatnom az igazolást, hogy kitöltöttem már a kérdéseket, és ezt meg kell mutatnom a kérdezőbiztosnak, hogy ő is tudja. A miénk akkor honnan találta ki?
Egy kissé ijedt olvasó

AncsaT írta...

Kedves Olvasó!

Nem én voltam számlálóbiztos, hanem egy ismerősöm, de segítettem neki a papírmunkával, így kicsit ráláttam a dologra. Igazából az sem volt teljesen szabályos, hogy a kitöltött kérdőíveket én segítettem átnézni, és javítani, az adatvédelmi aggályokra azt tudom mondani, hogy olyan sok munka volt az ívekkel, hogy kicsit sem értem rá azt nézegetni, hogy kinek milyen adatai vannak.

A borítékokat "gyárilag" nem ragasztották le, és így dobálták be mindenkinek a számlálóbiztosok is. Többségében így is jöttek vissza, de a biztosnak egyébként is fel kellett volna bontania. A feladatához hozzátartozott az ívek ellenőrzése és javítása. (Mondjuk ha valaki ikszelt olyan választ is, amit át kellett volna ugorjon, ahol az jelezve volt. Pl. tipikus, házasságban él, házastársával együtt él, akkor ugrani kell egyet, de ő mégis bejelöli, hogy nincs élettársi kapcsolata. Az ilyet ki kellett satírozni. Meg beírja a 4 év gimnáziumot, de előle kihagyja a 8 általánost. Azt is be kellett írni pótlólag.)

Nem próbáltam meg kétszer belépni, de gyanítom, hogy a sikeres kitöltés után már nem lehetett mégegyszer bejelentkezni a kódokkal. És a számlálóbiztosok, akiknek volt 150-200 cím a listáján, szerintem nem is értek rá, hogy ezzel foglalkozzanak. Aki lelkiismeretesen megcsinálta a munkát, annak ez kitöltötte az idejét. Azért volt szükség az én segítségemre is.

Persze előfordulhatnak elmebeteg emberek, de megnyugtatásul szeretném mondani, hogy én nem tartom valószínűnek, hogy az adataitok közt kutakodtak volna. Egyszerűen amiatt, hogy a sok munka mellett erre nincs idő. Az Interneten kitöltött kérdőívekről pedig napi rendszerességgel tájékoztatást kaptak a biztosok, azzal az utasítással, hogy ezekre a címekre már nem szabad visszamenniük. Egyébként még az elrontott kérdőíveket sem volt szabad kidobni, mindent vissza kellett szolgáltatni, de a netes kitöltőknél ott kellett hagyni. Szerintem azért, hogy aki maga leadta az adatokat, azt már hagyják békén a biztosok, ne zavarják őket. Szóval innen tudta a biztos, hogy kitöltöttétek az adatokat, és utasítása volt rá, hogy ne keressen benneteket.

Remélem megnyugtató volt, amit írtam, szerintem nem annyira veszedelmes egy ilyen adatgyűjtés. Faluhelyen sokkal problémásabb az öreg nyugdíjas nénikék szája, akiknek semmi más szórakozása nem maradt már az életben, minthogy a szomszédok magánéletén csámcsogjanak. Na, azok aztán mindent kiderítenek és közhírré tesznek. :)

Névtelen írta...

Nagyon köszönöm, hogy válaszoltál, azért most megnyugodtam egy kicsit. Nálunk valóban veszedelmes a pletyka, mivel ha valamiről nem tudnak, vagy csak egy szót (írd és mondd, EGY szót), akkor a többit hozzákanyarítják, költik, majd úgy adják tovább, mintha igaz lenne. A többi kretén nem tudja persze szó szerint megjegyezni, így ők is hozzáadják a maguk verzióját, így mire visszapletykálják kárörömmel neked, hogy mit hallottak, totál nem fed semmilyen valóságot (lásd: súgdosós játék az óvodában). Csak egy példa: egy lány véletlenül rálépett nyáron a sportpálya felforrósodott gumiborítására és ettől felhorzsolódott a bőr a talpán. Bekötötték neki, és nem tudott pár napig rendesen járni. Fél nap múlva már úgy beszéltek róla, hogy "ott az a lány, aki felgyújtotta magát". És aki továbbadta, az el is hitte. Kemény. Na erről ennyit.
Mégegyszer nagyon köszönöm a választ!
A megnyugodott olvasó

AncsaT írta...

:)) Nem tudom jobb-e, ami a nagyvárosokban van. Hogy a számlálóbiztos bekopog valakihez, hogy ugyan mit tud mondani a szomszédjáról, hogyan lehetne elérni, mert nem reagál a megkeresésre, és a válasz az, hogy nem tud segíteni, fogalma sincs, lakik-e ott valaki, vagy üres a lakás.

Persze világos, hogy az érdeklődés egészséges mértéke valahol a kettő között lenne, csak mondom, hogy létezik az ellenkező véglet is, és az sem jó. A pletyka ellen egy védekezés van, ha bőven szolgáltat információt az ember a keselyűknek. Főként unalmas dolgot, vagy olyat, ami ártalmatlan. Inkább azon csámcsogjanak, hogy a kertünkben nem marad meg se a tulipán, se a nárcisz, és vajon a föld olyan pocsék, vagy ennyire nem értünk a kerthez, mintsem az nemi életünk gyakoriságán. :)

Megjegyzés küldése