Hűvös lett és fáztunk. Nem nagyon szeretjük az ilyet, de a magas gázszámláért sem rajongunk. Már tavaly is akartunk egy kályhát, csak Katámnak nem tetszettek a Salgótarjánban gyártott kiváló magyar öntöttvas készülékek. Merthogy azok olyan feketék. Szó mi szó, az öntöttvas az alapból bizony fekete. Festeni meg nem is igen lehet, csak hőálló festékekkel, de az se az igazi, meg szerintem kár is érte. Az ilyen piros lakkos lemezekkel elcsúfított kandallócskák meg nekem nem jöttek be. Maradt az a verzió, ahol mázas cserépből készült betétekkel díszítenek. Naná, hogy azok meg olyan átmérőjű füstcsőcsatlakozást igényelnek, amit nem lehet szabályosan összehozni a mi béléscsövezett kéményünkkel. Mondtam, hogy adja fel, jó lesz ide a Wamsler öntöttvas kandalló. De az én drágám makacsabb mint egy csorda öszvér. Két országgal odébbról, egyedi megrendeléssel, direkt az ő kedvéért becsomagoltak és elhoztak ide egy cseréppel díszített kályhát. Igaz, hogy háromszor annyiba került, és nem, hogy a fűtési szezonnak lett vége, de majdnem a nyárnak is, mire ideért. Viszont most eljött az idő!
Már tegnap is akartuk volna, de a csempéket be kellet még rakni, mert azt a szállításhoz külön csomagolták, az meg nem olyan egyszerű, le kell szerelni hozzá a füstcsövet, szétcsavarozni a kályhát, szóval este későn már nem álltunk neki. De ma vacsora után azt mondtuk, hogy nem máskor, most. Akkus csavarozó, kiskalapács, nagykalapács, és ripsz-ropsz szétkaptam amit kellett. A törékeny dolgokat Kata rakta a helyükre, én még a szobából is kimentem addig. Rutinos vagyok, ha el találna törni valami, a legjobb, ha nem vagyok a közelben. Persze akkor is én lennék a hibás, miért nem voltam ott segíteni, de legalább nem én törtem össze. Na, de túl voltunk a veszélyesen, összeraktam, összecsavaroztam, visszatoltam, visszaraktam a füstcsöveket, a falhoz rögzítettem őket a bilincsekkel, egyszóval tüzelésre kész lett a nagyágyú. Már csak be kellett gyújtani.
Mikor kicsi voltam, otthon radiátor volt, és az előző lakásunkban is a konvektorok meg a héra a cserépkályhában piezogyújtósak voltak, tehát gombot kellett nyomkodni és nem gyufát gyújtani. Az összes tapasztalatom kirándulások tábortüzeire, meg kertipartik grillezéseire korlátozódtak, kályhába életemben nem gyújtottam még be. Kata aggódott is rendesen, hogy mi lesz, biztos felrobbanunk vagy felgyulladunk. Mondtam, hogy a robbanás teljességgel kizárt, és én nem azért aggódok, hogy kigyulladunk, hanem, hogy esetleg nem gyullad meg a fa. De felesleges volt az izgalom, egy papírlap, két szál gyufa, némi vékony gally és a vadi új fejsze próbálgatása közben aprított tűzifa segítségével pillanatok alatt gyönyörűen lobogott a tűz.
Remekül is ment minden, tapogattuk az új családtagot, hogy melegszik-e már az oldala, a teteje, lekapcsoltuk a lámpákat, hogy a sötétben jobban érvényesüljön a lángok táncának szemet gyönyörködtető, szívet és testet melengető látványa. Teljes volt a boldogság, és már azt tervezgettük, ha elalszik a gyermek, lelopózunk a nappaliba, és a kandalló előtt a szőnyegen fogunk szeretkezni, mikor Katám szimatolni kezdett. Hogy ő füstszagot érez. Mondtam, hogy miért nem mindjárt karamellszagot. Hogy odakozmál a cukorbeteg farontóbogár. De ő állította, hogy érzi a füstöt. És valóban, pár perc múltán nem csak hogy én is éreztem, de egyenesen vágni lehetett a szobában.
Olyan furcsán ködszerű lett a levegő. A látótávolság erősen lecsökkent, és a levegővétel kellemetlen mellékhatásokkal járt. Kinyitottunk ajtót, ablakot, csináltunk egy kis kereszthuzatot. Így legalább már látni lehetett. Azt, hogy a kályhánkból az összes eresztéke mentén vastagon dől a füst. Kata hívta volna az apukáját, de foglalt volt. Hívta volna a tűzoltókat is, de kivettem a kezéből a kagylót, hogy a kályhában égő tüzet talán mégse jelentsük be. Azért kicsit aggódtam én is, de nekem feltűnt, hogy a füstnek nem olyan égő fa szaga van, hanem olyan műanyagszaga.
Első tippem az volt, hogy a csomagolóanyag egy darabja maradt bent valahol, de aztán rásejtettem, hogy egyszerűen új a kályha. Gyártáskor biztos lekezelik valamivel, rozsda ellen, vagy tudom is én, de rákennek valamit. Ami, ahogy áttüzesedik az egész alkotmány, szép lassan leég róla. Szóval nyugtattam a kedvest, hogy csak a legelső alkalom kellemetlen, a későbbiekben már nem lesz ennyire büdös. És tényleg, egy idő után elfogyott a füst, a nagyja ki is szellőzött, igaz, hogy a meleggel együtt, de miután becsuktuk az ablakokat, érezhetően kellemesebb lett a hőmérséklet. Kicsit füstszagúak leszünk az biztos, de ha sikerül a fűtésszámlán megtakarítani, akkor bánja a fene.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése