Szemem almája

You're the Apple of My Eye. Az eredeti cím pedig: Na xie nian, wo men yi qi zhui de nu hai. Furcsa cím. A kínai is, de én az almára gondolok most. A The Four Lovers című együttesnek volt egy You're the Apple of My Eye c. száma, ami 1956-ban felkerült a 100-as toplistára. Maga a kifejezés, a szem almája, szó szerinti értelemben a pupillát, a szembogarat jelenti. Átvitt értelemben azonban valakinek a szeme fényét, a kedveltjét. A kifejezés első írásos előfordulása 885-ből való, de előfordul 1600-ban Shakespeare-nél is, a Szentivánéji álomban: "Flower of this purple dye, / Hit with Cupid’s archery, / Sink in apple of his eye". Oberon mondja a harmadik felvonás, második színben: "Bíborszínü kis virág, / Melyet Ámor íve lőtt, / Önts szemére báj-erőt," (ford. Arany János). 1611-ben a King James féle Bibliában, Mózes második törvénykönyve 32:10 "...he kept him as the apple of his eye." Itt átvitt értelemben használatos: "Óvta, mint szeme világát."

Tavasz éji tanítás

Tegnap Fecóval ketten voltunk egész nap, Kata elment kirándulni az iskolájával. Délelőtt napoztunk, fát aprítottunk, levegőztünk kint, megcsodáltuk a szomszéd virágba borult szilvafáját, aztán megettük a mama főztjét ebédre. Kicsit mákonyosak voltunk az óraátállítástól. Én nagyon utálom ezt a téli-nyári időszámítást, különösen ilyenkor tavasszal, mikor egy órával hamarabb kell felkelni. Mondjuk a fő bajom nem ez volt, hanem, hogy pénteken és szombaton is tanfolyamon tanítottam, jól elfáradtam, aztán hajnalban, mikor Kata indult, felébredtem. Aztán meg idegesített, hogy az időérzékemhez képest az óra teljesen mást mutatott. Például harangoztak, mikor a gyomrom szerint még messze nem volt itt az ideje az ebédnek. Délután még egy fél órára rá is dőltem az ágyra, bóbiskoltam, amíg Fecó a leckéjét csinálta (Állítólag. Szerintem farmerámázott vagy valami ilyesmi.)

A Pápa és a Szultán

Egy régi post feléledt, új kommentek fűzik tovább a témát. Ez a post egy másik folytatása volt, aminek szintén volt előzménye. Szex, szerelem örök témák, ahogy Isten és a vallás ezekhez való viszonya is. Mi pedig hajlamosak vagyunk a különböző forrásokból származó vélemények közül mindig azokat kiemelni, azokkal egyetérteni, melyek minket támogatnak. Így nem teszünk szert koherens hitrendszerre, viszont az egónk integritása nem sérül. (Na, ezt jól megfogalmaztam, a késői időpontot, a fáradtságomat okolhatjátok érte.) A jelenséget remekül illusztrálja egy régi selmeci diáknóta, melyre utaltam. Megkaptam a szövegét, itt van, megosztom veletek.

Fecó és a Zen

Fecó vett magának egy könyvet a Zenről. Örülhetnék, hogy felkeltettem érdeklődését a vallásfilozófia, a kristálytiszta gondolatok, a sallangoktól mentes élet iránt. De sajnos az a helyzet, hogy nem én voltam ilyen hatással rá, hanem Charlie Crews. Belelesett egy epizódba, amit néztem, és mondta, hogy ezt ő is akarja. Kikönyörögte, hogy keressem elő az első évadot, aztán megnézte az egészet. Katával együtt! Ugyanis a drága morgott vele, hogy mi a francot néz már megint, mi ez a vacak. Aztán ott felejtette magát előtte, majd vasalás közben berakatta, és együtt nézték. Teljesen fel voltak háborodva, hogy a második évadot milyen kurtán-furcsán elvarrták, és véget vetettek a sorozatnak. Mivel volt még hely a korongon odakerült a Justified első pár része is. De mondtam, hogy abba bele se nézzenek a nyári szünetig.

Mindenféle pasik

Lenne egy csomó dolgom, az egyik beadandóm még mindig nincs készen, a szakdolgozatommal borzalmasan el vagyok maradva. Erre "pasikkal" találkozgatom. OK, nem olyan vészes, mint ahogyan hangzik. Az egyik inkább kölyök, mint pasi. Kolléganőm szervezett be egy ismerőse gyerekéhez mint korrepetitort. Bár egyelőre nem vállaltam el. Mondtam, hogy előbb találkoznék a sráccal meg az anyukával, felmérjük, hogy mire lenne szükség, mit tud, mit tudok én, szimpatizálunk-e egymással. Ha reménytelen, vagy nem állhatjuk egymást, akkor ne kínlódjunk. Majd igyekszem rettentően kiállhatatlan lenni, hátha elijesztem őket. Mondjuk Fecó farsangi busóálarcában nyitok ajtót.

Tavaszodik

Már most úgy döntöttem, hogy végképp tavaszodik. Elővettem egy farmerkabátot, hogy inkább azt hordom egy vékony pulóverrel, mint a télikabátomat pulóver nélkül. De szerintem hamarosan elhagyom a pulóvert is, és ingekben fogok járni. Nagy és bő ingekben, feltűrt ujjal. A miniszoknyás anyukák a fogadóórám után, amíg a magas sarkúban eltipegnek az autóig, megtárgyalják egymás közt, hogy remélhetőleg a tanításhoz jobban értek, mint a divathoz. A kolléganők már csak legyintenek, tudják, hogy reménytelen eset vagyok. Már nem is szólnak, ha valahol leárazáson jó kis divatos rucikat lehet olcsón beszerezni. Cserébe én sem osztom meg velük a legújabb processzorok műszaki adatait.

Nagyság és kicsinység

Vannak híres emberek, nagy emberek, akikről leginkább csak a hírességükre, a nagyságukra emlékszünk. Pedig, ha emberek voltak, lehettek nekik árnyoldalaik is, olyan dolgok, melyekkel nem igazán van mit büszkélkedni. Ha megtudunk róluk valami "terhelőt", az talán levon az ő nagyságukból, de lehet, csak színezi azt. Például Schopenhauer az első nyugati filozófus, aki gondolkodásába integrálja a buddhista gondolatokat, a Védák és az Upanisadok eszmeiségét. Ettől már simán a szívem csücske lehetne, de nekem az esendő, emberi volta tetszett meg, mikor Popper Péternél olvastam róla egy anekdotát: miszerint egy, az ajtaján bekopogtató, öregasszonyt lerugdosott a lépcsőn, mert az megzavarta a munkájában. Éppen a lélek nyugalmáról és az indulatnélküliségről írt.

Az oroszlánok ereje

Rendezkedem a gépemen, pakolom a régi fájlokat. Találtam egy szekérderék angol nyelvű "How to Write" könyvet. Van köztük sok szemét is, meg pár igazán érdekes. Belekaptam egybe, ami hangsúlyozza, a történet, a cselekmény is fontos, de a karaktereken áll vagy bukik az egész. Jellemzően nem azért érdekel minket egy könyv, ami történik benne, hanem amiatt, akivel történik. Szóval elsődlegesek a jól eltalált figurák. Lehet benne valami, mert én mindig nagyon szenvedek a szereplőimmel. Rövid kis történeteknél is képes vagyok napokat görcsölni rajtuk. Többnyire az vált be, hogy lehetőleg minimális információt adok a karakterekről, és csak menet közben, a történetből derül ki róluk ez-az. A maradékot meg kéretik hozzáképzelni. Így nem lesznek ellentmondásosak, viszont nem elég plasztikus a kép.

Harc nemzeti alapon

A nemzeti eszme megjelenése szorosan kötődik a polgárosodáshoz. Feudális viszonyok közt az emberek csoportjai eltérő jogi helyzetük mentén alakulnak ki. (nemesség, városi polgárság, jobbágyok) A jobbágynak ugyanaz a sorsa, függetlenül az anyanyelvétől, a nemesség is egységes, bár nemzetiségileg sokszínű. (Már István király udvarában is voltak német lovagok.)  Egy polgári államban (elvileg) mindenki egyenlő a jog előtt. Az elkülönülés a nyelv, a kultúra, a hagyományok mentén történik. Csak Európa nyugati felén ez kb. 200 évvel hamarabb lezajlik, és ott nemzeti államok vannak. Franciaország a franciák országa, és francia az, aki a francia állam polgára. Lehet, hogy németül vagy spanyolul beszél otthon, de akkor is büszke a franciaságára. Nem nemzetiségi, hanem politikai szempontból.

Q

Nagyon érdekes film ez a Q. Nyitásnak egy női zuhanyzót látunk, csípőmagasságból filmezve. A lányok térdtől nyakig látszanak csak. Aztán következik még jó néhány szexjelenet, ami eléggé öncélúnak tűnik. Ez majdnem annyira idegesített, mint Mr. Névtelen mai bloghozzászólásaiban a durva beszéd. (Csak egy valaki írjon, hogy zavarja, és esküszöm törlöm őket!) A főszereplő, Cecile, az első feltűnésekor megkongatta a vészharangomat. Szép csaj, de ordít róla a baj. Az a típus, akit, ha meglátsz, jobb, ha gyorsan elhúzol, lehetőleg minél messzebb. Szerencsére egy rakás dögös nő volt még a filmben, rajta kívül is. Szerintem mindet láthattam ruha nélkül, bár némelyiket csak a zuhanyzós jelenetekben, ahol a pucér testekhez az arcokat nehéz volt párosítani a szövegük alapján, mivel csak vállig látszottak. A srácok viszont elég gázul néztek ki. Mondjuk inkább az öltözködésük, láttam azért helyes pofikat is.

Rapa Nui

Egy igen érdekes filmet néztem meg a hétvégén. Rapa Nui - A világ közepe. Társadalmi különbségek, elnyomás, vallás, szakrális munka, barátság kontra szerelem, árulás, intrika, sportverseny életre-halálra, háború, menekülés, ökológiai katasztrófa. Volt minden, ami csak kell egy érdekes filmbe, izgultam is egész végig, és végső soron jól szórakoztam. Tudományos tényektől nem hagytam magam zavartatni, mert ez mese volt, nem dokumentumfilm. De azért most mesélnék néhány dolgot. Kezdeném a címmel. Rapa Nui a Húsvét-sziget neve a rapanuik, az őslakosok nyelvén. Jelentése "nagy evező". Nevezik a szigetet dalaikban "a világ köldökének" is, ami lehet a világ közepe. Persze, a Rapa Nui - A nagy evező, az elég hülye cím lett volna.

Cosplay

Utánanéztem, mert nem sok fogalmam volt róla, hogy mi az a cosplay, mikor láttam, hogy a Szegedi Anime Találkozó programján ilyen verseny is lesz. Szervező a SZAFT - Szegedi Anime Függő Társaság. Az anime engem is érdekel, de ahogy elnéztem őket, én már nem igazán ez a korosztály vagyok, és félek, esetleg összefutnék néhány tanítványommal is. És ugyan az érdeklődés megvan bennem, de messze nem ezen a szinten. A cosplay az már nekem kissé túlzás. Mármint abból a szempontból, hogy én magam űzzem, mert a képek nagyon tetszenek. És az is gyanús, hogy a mikor rákerestem a gugli képkeresőjével, a figurákról, csekély kivételtől eltekintve, lövésem sem volt, hogy kicsodák.

Egészségügyi horror

A múltkor, a Wicca-Makkán írtam a rezidensről, aki miatt a egy 2 éves kislánynak le kellett vágni az egyik lábát. Ott a "szakértők" megállapították, hogy senki nem hibázott. (Azaz gyakorlatilag a szülő hibázott, mikor az orvosok kezére adta a gyerekét.) Újabb eset, újabb rezidens, ezúttal meghalt a beteg. A cukorbeteg rosszul volt, felment a cukra 30 fölé. Gondolom mmol/l-ben értve. Éhgyomorra 4-6 közt, evés után 6-8 közt szokott lenni normál esetben. 10 felett az nem jó, kezelni kell, 20 felett a beteg rosszul van, 40 felett már leginkább eszméletlen. Szóval ez a 30 ez elég durva érték. Annyira, hogy a vércukormérő mérési skálájára nem is fér rá. Ezért szerencsétlen műszer csak annyit ír ki HI. Aki kicsit tud angolul, annak világos, hogy a LO-w, az túl alacsony, a HI-gh az túl magas érték. De ez a doki azt hitte, hogy HI-bás a műszer. Biztos eszperantóból volt a nyelvvizsgája.

Szűkre szabva

A mai nap tiszteletére felvettem a fehér blúzt, bakancs helyett egy kecsesebb topánt, meg a szűk farmeromat. Vagy a fenekem nőtt meg, vagy mosás után mindig szűkebb egy kicsit a nadrág (de tényleg, másnap már könnyebb belebújni), de úgy rám feszült, meg egy számmal kisebb a farzsebem, így beleszorult a brifkóm. Topogtam a busz lépcsőjén, mire végre kirángattam a tárcám, és megmutattam a sofőrnek a bérletem. Tudom, miért nem hordok valami kis kecses retikült. Beletehetném a válltáskámba is, de akkor mindig figyelni kéne rá, hogy hova tettem le, ki mászkál a közelében. Így meg észrevenném, ha valaki pajszervassal feszegetné a zsebemet, hogy kicsórja belőle a pénztárcám.

Digitális turkáló

Létrehozok egy új címkét, turkáló néven. Már emlegettem egyszer, hogy indexkép keresgélés közben mennyi mindenbe beleszaladtam. Egy részét le is mentettem a dolgoknak, érdekes, vicces, felkavaró, izgalmas vagy szexi dolgokat. Olyanokat, amelyek inspirálhatnak. Én olyan gyűjtögető fajta vagyok, nem dobálom ki a régi anyagokat sem, szétszortírozom őket, hogy ez felkerült a blogba, ez az eredetije, amiből a kis képecskét csináltam, ez meg az, amit végül nem használtam fel. Ha elég sok összejön, akkor elpakolom őket a többihez. Ha olyan hangulatom van, akkor turkálok is egy kicsit. Aztán mindig eszembe jut valami, amiről egy másik, és talán leírhatnám ezeket. Inkább asszociációs játék az ilyen, mint tudományos ismeretterjesztés vagy társadalomkritika, elemzés vagy szórakoztató irodalom. Néha csak szellemi malackodás.

Venezuelai teleregény

Hallottam egy történetet, ami bonyolult volt, nekem már átláthatatlan, a szereplők egy részét távolról ismerem, a többieket még távolról se nagyon. És mindenki mindenkivel összefügg, és csinált valamit, ami hatással volt a többiekre, és megváltoztak a viszonyok, és így minden más színben tűnik fel... és vajon ki lesz a gyilkos? Biztos már este volt hozzá nekem, és későn nem fog úgy az agyam, ahogy kell, de egyszerűen kikapcsoltam. Mint amikor a mamáéknál megy valami a tévében, amit nem rám méreteztek. Az agyam visszautasítja az információkat. Data error! Please restart the system! Ami azt jelenti, hogy aludni kell rá egyet, és mikor reggel újra bebútolok, akkor már jobban leszek. Mindjárt megyek is, de még előtte illusztrálom, hogyan hatott rám a történet. Úgy mint egy venezuelai teleregény.

Lusta vagyok, utálom

Nagyon kéne már írnom a szakdolgozatomat. Kaptam feladatot, tudnék is mit csinálni. Olvasnom kéne, már van két könyvcímem is. Aztán anyagot kéne gyűjtenem, amit majd elemezni fogok. Én meg csak agyalok a metodikán, hogy milyen módszerrel, hogyan legyen a mintavétel, az eredményeket milyen formában, de ezt is csak a buszon hazafelé, alibiből, hogy elmondhassam, foglalkoztam vele. De mikor hazaérek, nem vagyok képes rávenni magam. Eszem valamit, mert éhes vagyok. Aztán jóllakottan nem lehet nekiállni semmi értelmesnek, ledőlök kicsit olvasni. Vagy inkább megnézek egy filmet. Áh, az túl hosszú, inkább egy epizódot valamelyik sorozatból. Vagy két epizódot, meg még néhányat. Egy film rövidebb lett volna.

Mese a nagyon bátor sündisznócskáról (2. rész)

Miközben a sün fütyörészve sétálgatott, az erdő túlfelén, a kocsma előtt összetalálkozott a sikló, a róka meg a farkas. Bementek, rendeltek hárman fél deci pálinkát, és leültek vele a sarokba, a dézsában álló fikusz mellé. A pálinkát a kígyó a hasára kenegette, a róka meg az orrát áztatta bele, de a farkas felkapta előlük a stampedlit. Bedöntötte a kisüstit, és a száját öblögette vele. Már majdnem lenyelte, mikor eszébe jutott, hogy a róka a taknyos orrát lógatta a pohárba, így inkább a fikusz dézsájába köpte.

– Ezt nem hagyhatjuk annyiban – mérgelődött –, valamit tennünk kell ezzel a sünnel. Jól el kéne kapnunk, és alaposan összevernünk.

A mese

Már megint előbb járt a szám mint az eszem. A borderre is kitettem a tegnapi sündisznócskás mesémet, és egy folytatásra sürgető kommentre válaszul elhintettem azt a félmondatot, hogy "a mese az komoly műfaj, nem lehet csak úgy odarittyenteni". Naná, hogy olyasvalaki botlott bele, aki aranyos meséket írogat, és magára vonatkoztatta, mint kritikai megjegyzést. Nem győztem elhatárolódni magamtól, hogy én a mesét mint műfaji keretet, és nem ezt nem annyira gyerekeknek, és igazában ezt idézőjelben kell érteni. Aztán ezt is át kellett gondolnom, és most visszakoznék a visszakozásból is kicsit. Én nem úgy értettem, hogy a gyerekeknek szólót az oda lehet rittyenteni, csak úgy. De szerintem ez is félreérthető, és egyre rosszabb lesz csak, ha folytatom. Tehát leszögezném, hogy a szóban forgó állatos meséket nagyon szeretem és jóknak tartom. Az alábbiak az én hozzáállásomat jelzik az általam írogatott mesékhez.

Mese a nagyon bátor sündisznócskáról (1. rész)

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy sündisznócska, aki olyan bátor volt, hogy csak na. Történt egyszer, hogy ez a sündisznócska elindult otthonról, sétálni az erdőbe. Hát alig lépett hármat, egyszer csak kiáltozást hallott:

– Segítség, segítség!

– A mindenit, ez meg ki lehet, mi történhetett vele – kérdezte magában, és megszaporázta a lépteit. Amint közelebb ért, hát mit látott? A levelibéka volt az. Túrta, fúrta magát, mászott volna be egy kő alá, de hiába, a nyakán volt a sikló, és már tátotta is ki a száját, hogy hamm, bekapja.

Szaladt a sün, odaugrott a béka elé, és kitárta a karját. Tátva maradt a sikló szája, úgy nézett rá, hogy hát ez meg itt milyen állat, és legfőképp mit akar?