Karácsony, maják, túrógombóc

Nem akartam karácsonyi postot írni, de aztán valahogy most az jutott eszembe, hogy egy kicsit mégis. Ránéztem a Fészbukra, hogy mindenki túlélte-e a nagy szentestei zabálást, és láttam oldalt a reklámok közt a linket ButchOnTap oldalára. Ezen rögtön megakadtam. Egyrészt, hogy a rohadék Fész miket nem derít ki rólam, másrészt meg mi köze a buccsoknak a csaphoz? Vagy, hogy a csapból is ez a buccs folyik? Megnyitottam az Urban Dictionaryt, és rögtön a második definíció így szól: "to tap = Having sex with a woman." Így már több értelme van. Aztán láttam, a fészoldal egy bloghoz tartozik, ahol a karácsonyi post arról szól, a maják elcseszték, és mégsincs vége a világnak, és aki hitt benne, annak ez most olyan, mintha egy új életet kapott volna, és akkor most most mit fog vele kezdeni, mi az amit csinálni akar, mire fog jobban figyelni, mit akar elérni stb.?

Ezen most elgondolkodtam, hogy ha mintegy kaptam egy új életet, mert mondjuk vége lett a világnak, de mégsem, és csinálhatom tovább, csak kicsit tudatosabban, akkor mit változtatnék? Ami meglepett, azt hiszem, hogy alapvetően semmit. Persze, kicsit egészségesebben akarok élni, kicsit jobban odafigyelni a szeretteimre, kicsit tudatosabban döntéseket hozni, kicsit kedvesebb lenni az emberekkel, kicsit határozottabban dolgozni a céljaim elérésén stb., de nagyon nem akarok semmit másképp csinálni. Úgy tűnik, nem haladok én rossz irányban, csak legfeljebb kicsit lassan. Mintha többé kevésbé elégedett lennék magammal, a helyzetemmel, a körülményeimmel.

A szenteste békésen telt, a mamáéknál ettük a halászlét meg a túróscsuszát. Nem morogtam azon sem, hogy vacsora előtt almát kellett enni, annyi szeletbe vágva, ahányan voltunk az asztal körül, meg egy kanál mézet, egy gerezd fokhagymával és egy fél dióval. Kata direkt egy egészen apró gerezdet kerített nekem, mert a mézzel együtt meg szokott tőle fájdulni a gyomrom. A papa meg egy kupica pálinkát erőltetett rám. Ennek ellenére most nem lett semmi bajom. Pedig kétszer kellett kiállnom a nagy zabát. Délben elmentem anyámhoz, és a pasijával hármasban már karácsonyoltunk egyet. Szintén halászlét ettünk, meg kifőtt tésztát, csak azt harcsapörkölttel, ami nagyon finom volt.

De nem annyira, mint a hamis túrógombóc. Az mindent vitt. Kiskoromban szokott ilyet csinálni nekem anyám. Ha a tej megsavanyodott, eltette megaludni, aztán az aludttejet beletette egy lábasba, felforralta, és búzadarát kevert bele. Hasonlóképp, mintha tejbegrízt készítene. Amikor kihűlt, kanállal gombócokat szaggatott belőle, és pirított zsemlemorzsába forgatta. Tálaláskor tejfölt öntött rá, megszórta vaníliás cukorral, és mézet csorgatott rá. Nem rakott bele túl sok darát, ezért egészen puha, omlós volt, elképesztően finom. Repetáztam belőle, és még el sem bőgtem magam.

És Kata szüleinél sem lettem nagyon rosszul a sok kajától. Csak a bejgli után le kellett dőlnöm kicsit. Ha már úgy is ott voltam, odasettenkedtem a papa számítógépéhez, rálestem a Fészbukra, tiszta függő vagyok, de ettől függetlenül jó hír fogadott, kibékült egy pár, tiszta karácsonyi történet. Aztán meg hazamentünk, otthon is volt még egy kis ajándékbontogatás. Fecó nagy örömére kapott egy olyan bűvöskockát, ami nem a hagyományos 3x3x3 kiskockából áll, hanem 2x2x2 közepes méretűből. Én meg kaptam egy dedikált Calderont.

Nem tudom tesóm hogyan intézte el, mert szerintem nem volt ő sem a könyvbemutatón, de Bea személyesen nekem dedikálta a könyvet, még azt is beleírta, hogy írhatnék akár egyet én is. Hát, ha valami elégedetlenségem lehet, és ha valamin tényleg komolyan akarnék változtatni, akkor az pont ez lenne, hogy összekapjam magam, és komolyan nekiálljak, írni valami nagyobb lélegzetű kereket, egészet. Vagyis nem valamit, mert a tervek, vázlatok megvannak, már a szövegből is van pár oldal, csak írni kéne, írni és írni. Talán ez lesz majd a jövő év nagy projektje.

Egyébként tesóm nagyon tudja ezt az ajándék dolgot. Fecónál is eltalálta, hogy valami agyalós dolgot kell. A rendes bűvöskocka egyelőre nehéz neki, de talán ez az egyszerűsített verzió a súlycsoportjához való kihívás lesz, és megbirkózik vele. Mert mint kiderült ő olyan agyas fajta. Legalább is a kortárscsoportja szerint. Múltkor ránéztem a Fészbukos üzenőfalára. Az a divat feléjük, hogy megosztanak egy szmájligyűjteményt ábrázoló képet, és mindenfajta típusra be kell jelölni valakit az ismerősök közül. Őt ilyenekhez sorolták be, hogy "valaki, aki nagyon okos", "jó matekos", "jó tanuló" stb. Szerencsére nem a stréber kocka kategória, mert közben kirándulni jár, táncol, filmet forgat és benne van mindenféle csibészségben. De azt egyáltalán nem bánom, ha az eszéről ismerik.