Ami számít

Hogy jelen vagyunk-e, az számít. Barátságosnak, segítőkésznek lenni számít. Hogy anélkül múljon el minden napod, hogy bárkit is komolyan megsértenél, megbántanál, az számít. Birtokolni a legmodernebb technikát, az viszont nem. Félreértés ne essék, semmi bajom a technikával. A modern kütyük nagy részét viszonylag gyorsan be szoktam újítani én is. Viszont óvakodom attól, hogy túlságosan támaszkodjak rájuk, függjek tőlük, és csupán hasznos segédeszközöknek tartom őket, mintsem különleges jelentőséget tulajdonítanék nekik, mint valamiféle státusszimbólumoknak, melyek birtoklása kiemel az átlagból.

Földrengés

Tesóm írt, hogy tegnap este telefonált neki az anyukája, hogy nagyon megijedt. Egyszer csak azt érezte, mintha lökdösnék alatta a fotelt, és szörnyű morajlást hallott. A konyhaszekrényben zörögtek az edények, kilendült a csillár. Rögtön rájött, hogy földrengés van, de nem tudta, hogy mit csináljon. Kiszaladt a lakás elé, és a szomszédokkal tanakodtak, hogy most elhagyják-e a házat, vagy sem. Nem nagyon tudták, hogy mi legyen, végül egy idő után mindenki megnyugodott, aztán haza ment, és telefonálgatni kezdett. Persze ez nem volt egyszerű, mert nagyon sokan próbálkoztak ezzel, és volt aki nem kapott vonalat, vagy foglalt volt a hívott szám. De lassan mindenki elérte a szeretteit, kiderült, hogy senkinek nem lett semmi baja. Megnyugodtak a kedélyek. Persze nem feltétlen ez a legcélszerűbb magatartás ilyenkor, csak az emberek nem tudják mi a teendő. Nincs minden héten földrengés, hogy készüljenek rá. De tesóm leírta nekem a lényeget, én meg utánaolvastam még a neten, és most közreadom amit összeszedtem.

Harmadnapos láz

Dr. Murphy megmondja, hogy a három napos fekvéssel kúrálandó betegségek kizárólag pénteken törnek ki az emberen. Ritkán négy nap is kellhet a gyógyuláshoz, de ez csak hosszú hétvégéken fordul elő. Ha citromot kapunk az élettől, abból csináljunk limonádét! Ennek jegyében az éjjeliszekrényemen egy bögre, egy termosz forró tea és az e-book readerem csücsül. A hétvégét gyógyulással és olvasással fogom tölteni. Ha jobban leszek, ágyba viszem... nem, nem őt, a laptopot. Most az asztalnál gépelek, kisurrantam a hálóból, amíg Kata elment Fecóért.

Tipologika

A napokban Nemangyalnál rágódtam a színésznőkön, hogy kik tetszenek, meg miért. A kik még csak ment, a miért az rejtély maradt. Aztán elgondolkodtam, kerestem a közöset, a különbségeket, próbáltam kategorizálni őket. Arra jutottam, hogy rohadtul nem tudok semmit a sztárokról. Egyrészt mert miért is tudnék, a pletykalapok, a szaftos sztorik sosem érdekeltek, másrészt meg a lényeg az úgy sem kerül nyilvánosságra. Csak a külsejüket látja az ember, meg a szerepeiket, amiket játszanak a filmekben. Tehát, ha osztályozni akarom őket, akkor nem az embereket, hanem a szerepeket kell alapul vennem. Vagyis nem a színésznők, hanem a filmekben megjelenő női szerepek csoportosításával próbálkozom. Azzal nem is kísérletezem, hogy kimerítő tipológiát adjak, csak felvázolok néhány kategóriát, amit lehet tovább bővíteni, részletezni.

van Dyke

Katával reménykedünk benne, hogy minél később jön el az a pillanat, amikor Fecót elkezdi foglalkoztatni a kettőnk közt lévő kapcsolat természete. Persze előbb-utóbb találkozik valahol a témával, és leesik neki, hazajön, és meg fogja kérdezni. Akkor muszáj lesz beszélni róla, és majd igyekszünk elkenni a dolgokat, hogy az az elsődleges, hogy mi barátok vagyunk, szeretjük egymást, hogy számíthatunk egymásra, segítünk a másiknak, együtt érezzük jól magunkat, de nem tudjuk megkerülni a tényt, hogy igen, szexelünk is egymással. Tegnap este mese előtt Fecó megkérdezte, hogy mit jelent az, hogy dyke. Betűzte is, déipszolonkáenek írják. Jó, hogy nem evés közben hozta fel, félrenyeltem volna. Szerintem így is belesápadhattam, de azért rutinosan visszakérdeztem, hogy hol találkozott a szóval.

Frizura

Tegnap este, mikor hazajött Katám, hallottam, hogy zörög az ajtóval. Köszönt, hallózott. Kiszóltam a konyhából. Belépett, rám nevetett és megrázta a fejét. Ahogy megpillantottam, elejtettem a fakanalat és eltátottam a számat. Levágatta a haját! A lófarka helyett vállig érő, kissé kunkori aljú, apródfrizura lobogott az arca körül. Na, milyen lett - kérdezte, és ragyogott az örömtől. Nem kaptam levegőt egy darabig, de nem is kellett mondjak semmit, látta a szememen, hogy mi a véleményem. Boldogan bújt az ölelésembe, hajtotta jobbra-balra a fejét, hogy láthassam, mennyivel rövidebb a haja, és hogy röpköd.

Nem jöttél be!

Az eredeti (svéd) filmről írtam már. Most megnéztem a hollywoodi remake-et is. Nagyjából amit várni lehetett. Kicsit tuningoltak a látványon, a kiscsaj nem annyira gnóm, sőt kifejezetten édi-bédi, a kiscsávó is kinézetre inkább jóképűnek mondható, nem az a tipikus lúzerarc. Mikor a megharapott nő átvámpírodik, majd a napon kigyullad és lángol mint a tábortűz, az is sokkal holivúdosabb lett. Mondjuk amikor a csajszi felnőttekre támad, az engem inkább Gollam mozgására emlékeztetett a Gyűrűk urából, semmint egy vámpírra, de ez volt a legkisebb bajom a filmmel.

Vagymi

Olyan semmilyen hangulatom van. Csak ténfergek, olvasni sincs kedvem, filmet nézni se, a sétához meg hideg van. Fecóval csocsózom, de ma elpáholt rendesen, pedig három napja még majdnem sírva fakadt, annyira lealáztam. Valahogy feléledtek a régi kocsmajárós időkben elsajátított trükkök, mozdulatok, és pik-pakk bevarrtam a kapuba a golyót. De most megint nem megy, illetve nem érdekel a játék. Folyton enni akarok, pedig jóga előtt 3-4 órával már nem lehet, mert ahhoz üres gyomor kell. Ezért csorog a nyálam, alig állom. Majdnem sírhatnékom van. Gondoltam, beteg vagyok. Vagy terhes. Vagy mi. Esetleg a PMS. Ez utóbbinak lenne esélye, bár nem jellemző rám. Tanácstalan voltam, de aztán rájöttem.

Bungee-jumping helyett

Két napja, hogy befejeztem a vizsgáimat, és mikor betévedtem a könyvesboltba, megvettem egy könyvet, ami lehet, hogy kötelező lesz, lehet, hogy csak ajánlott, de lényegtelen, mert az volt a szempont, hogy érdekes, és féláron adták. Beleolvastam az elejébe, és csak akkor tettem le, amikor el kellett mennem Fecóért a suliba. Pedig szakkönyv, nincsenek benne vámpírok se vérfarkasok. Amiért egyébként kár. Szívesen olvasnék, de ha nem, hát egyszer írnék vérszomjas halhatatlanokkal teli oktatási anyagot. A lényeg, hogy végeztem a félévemmel, már nem muszáj, erre mit csinálok? Tankönyvet olvasok.

Téli táj

Igazából nem rajongok én a télért, mert hideg van, meg fűtésszámla, és a vitorlázás inkább bejön mint a síelés, nem mintha bármelyiket csinálnám, csak szerintem jobban tetszene. Mégis, a havas táj látványa hiányzik. Az utóbbi években elszoktam tőle, és kicsit olyan volt kinézni az ablakon, mintha festményt néznék. Persze, ha majd nyár lesz, meg rekkenő, és én a diófa árnyékában heverészek egy üveg sörrel, akkor majd nem fog hiányozni, de most, hogy tél van, inkább lehetne hó. Mindez arról jutott eszembe, hogy leszedtem a fényképezőről a karácsonyi képeket, és volt néhány, ami kint készült a szabadban. (Meg egy csomó a legó gépezetekről, amiket Fecó épített, lépegetők, meg csillagrombolók, meg hósiklók, Star Wars meets LEGO, de elég lesz most három havas kép is ide.)

Lókolbász

Már nagyon utálkozom a tanulás miatt. Igaz ez nem újdonság, múltkor is írtam, hogy tele van a faxom vele. Nagyon kínlódom, holnap kettőből is vizsgázom, de már nem bírom, kidőltem, muszáj vagyok pihentetőül blogolni egy kicsit. Mi lesz itt a jövő héten? Arról nem is beszélve, ha valami nem sikerül, és meg kell ismételni. Azt hittem, ennél azért jobban fogom szeretni a sulit. Valahogy nekem a kevésbé szórakoztató részét sikerül megragadnom, míg mások élvezkednek. Esszét írnak egy f-fel kezdődő szóról, ami "a férfi azon szervét nevezi meg, mely a szexuális aktusra és a vizelet ürítésére egyaránt szolgál". S a szó használatának bemutatásaképp, nem csak, hogy leírják azokat a mondatokat, melyek rettentőmód kikívánkoznak belőlem, de még be is adják a tanárnak. Sőt, fokozzák a dolgot. Emlegetik a lónak a ...

Telefax

Érdekes volt nagyon a növekvő holdsarló, mikor az este megnéztem. Szokatlanul ferdén állt. Persze, tudom, hogy ez normális, nem "dőlt el" vagy valami, csak feltűnt. Meg eszembe jutott a történet, hogy egy kisgyerek rajzórán úgy rajzolta le a holdat, hogy teljesen feküdt, mint egy csónak. A tanárnő meg belefirkált, hogy az sosem látszik így. A gyerek állította, hogy dehogynem, ő látta. Komoly összeszólalkozás lett a dologból, sírt is a kisgyerek, hogy hazugnak nevezték. Amit a tanárnő nem tudott, hogy előző évben a gyerek a diplomata apukájával valami egyenlítőhöz közeli országban élt, és ott tényleg látni ilyen holdat. Micsoda malőr! Pedig csak annyit kellett volna kérdezni, hogy hol láttad ilyennek a holdat csillagom?

Leszel még jobb is

Ha már sikerül elfogadnod, hogy ami megtörtént, megtörtént, ott maradsz magaddal, a múlt démonai nélkül. Mivel nem mehetsz vissza, hogy bármit is megváltoztass, abból kell dolgozz, amid van. Semmi ilyen New Age-es dolgot nem akarok sugallni, hogy "Szeresd önmagad!", meg hasonlók - ez túlságosan nagyratörő terv lenne. Egyelőre megelégedhetnénk az elfogadással is. Elfogadni könnyebb, mert ez csak az ami - elfogadás. Nem kell megjavulnod, megváltoznod, törekedned a tökéletességre. Pont ellenkezőleg! Fogadd el magad! Pontosan ez a

Anyósálom

Az normális, hogy az emberre vizsga után jön rá a fosás? Meg, hogy egyszer csak rátör az álomkór, és sürgősen el kell menjen aludni? Azt hittem bujkál bennem valami, de nincs lázam, és nem is érzem rosszul magam. Sőt, alvás után kifejezetten kellemes a közérzetem. Különösen, hogy mire felébredtem, Kata a három napi mosatlan edényből elmosta a tányérokat meg az evőeszközöket. Nekem már csak a fazekak, lábasok maradtak. Kincs ez a nő! De most nem is erről, hanem az álmomról akartam írni.

Vizsgadrukk

Ez már nem is drukkolás, hanem szurkolás. Mennyien izgulnak értem! :) Köszönet érte. De legelőbb köszönet a kolléganőimnek, akik bementek helyettem az pénteki utolsó két órámra, hogy elmehessek vizsgázni. Nem igazán dolgozó emberekre szabták a vizsganaptárat, persze lehet, hogy emberekre sem. Ez nem számonkérés, hanem vizsgamaraton. De túléltem a mai napot. Hogy milyen eredménnyel, az majd a későbbiekben derül ki. Szerintem kilóra megvannak a vizsgáim, de hát kérdés, hogy a kellő mennyiség milyen minőséggel párosodik.

N2-A

Sötét éjszaka volt. A hold még alacsonyan járt, és a párás levegő elhomályosította a csillagok fényét. A kőkatlanban szinte sírmélyi sötét honolt. Furcsa egy hely volt. Alapja hatszögletű, és majdnem függőlegesek a falai. Mint egy gigászi méhsejt, olyan volt a hatalmas kürtőszerű akna a hegy oldalában. De kelet felé nyitott volt. Keskeny hasadék csatlakozott hozzá, mintha valaki egy óriási késsel hosszában kijáratot nyitott volna a völgy felé.

Lépj tovább!

A cím a tarot bölcsességére utal. Egyes leírásokban a lapok ismertetése után az a szöveg áll, hogy nézd meg jól, és lépj tovább! Azaz ne ragadjunk le se a jó, se a rossz dolgoknál. Az élővilágban általánosan megfigyelhető elv, hogy ami nem növekszik, az hanyatlik és meghal. Ez az elv a gazdaságtanban csúfosan megbukott, a folytonos növekedésnek elértük a korlátait, a fosszilis nyersanyagok, az ivóvíz kimerülőben, de ez egy másik post. Talán a lelki fejlődésre alkalmazható az analógia.

Neverwood

A nagy téliszünetelésben, unalmamban tévésorozatot kezdtem nézni. Erről azt mondták, hogy az egyik legjobb családi dráma. A zseniális New York-i sebésznek autóbalesetben meghal a felesége, aki addig összetartotta a családot. A fickó begőzöl, feladja az állását, és két gyerekével elköltözik egy istenhátamögötti kis hegyi faluba. Úgy illenek oda, mint apácára a monokini, és eleinte nagyjából így is érzik magukat. Hülye dolgokba keverednek, de aztán beilleszkednek. Többé-kevésbé.

Korral jár, vagy sem

Ez a szabály arról szól, hogy öregszünk. Feltételezzük, hogy közben a felhalmozott tapasztalatok hatására okosabbak is leszünk. Tapasztaltabbak, ügyesebbek, értjük az élet lényegét. Ennek abban kéne kifejeződnie, hogy kevesebb hibát vétünk. De a gyakorlat az, hogy továbbra is rendszeresen bajba kerülünk. Persze tanulhatunk a tapasztalatainkból, és nem követjük el ismét ugyanazokat a hibákat, de akkor majd elkövetünk újakat. Mert túljutva a régieken, visszatekinthetünk rájuk, megérthetjük őket, tanulhatunk belőlük, de az újak még előttünk állnak, várnak ránk, hogy elkövessük őket.