Oldalak

2014-10-22

Vadászat politikusokra

Nagyon nem akartam mostanában politikáról, de nem állom meg. Az utóbbi napok történései rendesen felk*rták az agyamat. Muszáj vagyok kiadni magamból a dühömet. A kivándorlás nekem nem opció, mert akiket szeretek, mind itt vannak. Bézbólütővel is jó lenne szétcsapni itt-ott, de már rég nem az vagyok, aki ezt megteszi. Marad az ingerült blogolás. Keresek valami zenét, ami illik a hangulatomhoz, és elkezdem csapdosni a billentyűket. Szól a HBB: A vadászat. Jó zenék, jó szövegek, telis-tele meglepő, politikai olvasatokkal. Pl. Lassan lépked a fűben / A vak zenészek kara. / Mondjátok emberek, / Ez már Európa? Amikor az album készült, lehetett azt mondani, hogy még nem, de már nemsokára ott vagyunk. Ha most kérdezzük, hogy vazze, hát messze van még az az Európa? Akkor a válasz az, hogy hát, most már messze.

2014-10-16

Én édes Katinkám

Találtam piszkozatban apró történeteket, melyekből egy-egy teljes posztot nem tudtam összehozni, de ha egymás mellé teszem őket, akkor már kitesznek egy egészet. Így együtt kissé tendenciózusnak tűnik ez a gyűjtés, de hozzá tartozik, hogy ez nem egy hét, hanem több év termése. És persze biztos nekem is vannak idegesítő dolgaim, de azokat posztolja ki Kata! A múltkor említettem neki, hogy ha blogolni nem akar, mi lenne, ha csinálna egy fészbukoldalt, és ott ekézhetne ő is engem. Azt mondta, hogy csak nekem van felesleges, elpocsékolni való időm, mert ő nem ér rá ilyesmire. Azzal nekiállt, és két óra hossza alatt feltúrta az összes könyvespolcot, hogy előkeressen egy olyan könyvet, amit egy ismerőse nem kért kölcsön, csak ő úgy gondolta, hogy jó lenne neki elolvasni, és amit az illető három hónappal később olvasatlanul adott vissza.

2014-10-15

Könyvajánló

A fészbukon valószínűleg megint körbejárt egy feladat, hogy postold ki a 10 kedvenc könyved, vagy valami ilyesmi. Az egyik csoportban láttam egy posztot, amiben a szerző elégedettségét fejezi ki, hogy végre egyik ismerőse sem kérte fel részvételre a dologban, de magától is megosztja a kedvenc olvasmányainak a listáját. Mert ugye ez nem eleve marhaság, hanem csak az "írjál te is arról, amiről mi, és vegyél rá három embert ugyanerre" jellegű piramisjáték zavar sokakat. Ha az ember lát egy érdekes posztot, amiről neki is eszébe jut valami, magától is fog írni róla. Ez a "játék" nem kell hozzá. Ami idegesítő, hogy ha olyasvalaki küldi a felkérést, akit nem szívesen bántanánk meg (azzal, hogy ez szerintünk egy marhaság, amiből adódhat a következtetés, hogy akkor vajon mit gondolunk arról, aki ebbe beszállt, és erre minket rá akar venni), nehéz nemet mondani. No, a lényeg: a könyves lista szerintem érdekes dolog, csak annyit csavarnék rajta, hogy nem a "kedvenc" könyveimről írok (különben is bajban lennék, mert az aktuális hangulatomtól is függ, mikor melyik könyv tetszik a legjobban), hanem azokról a könyvekről, melyek nagyon tetszettek, és úgy gondolom, hogy talán sokan még csak nem is hallottak róluk.

2014-09-23

Ebola

Volt itt Szegeden egy kis hisztéria az ebolával fertőzött területekről származó orvostanhallgatók miatt. Persze, a helyzet messze nem volt olyan durva, mint ahogy azzal riogattak. A hallgatók jó része a nyári szünidőben nem hazament a járvány sújtotta területekre, hanem inkább Európában utazgatott. (Nem meglepő, ha egy afrikai diák nálunk tanul egyetemen, akkor valószínűleg van ennyi esze és pénze is.) Aki ebolával fertőzött területről érkezik, az a kialakított eljárásrend szerint kitölt egy kérdőívet, és ha felmerül a lehetősége a fertőződésnek, 21 napra karanténba kerül. De erre még nem volt példa. Akik pedig orvoshoz fordult valamilyen problémával, arról is kiderült, hogy egész másfélék a tüneteik, biztosan nem az ebolától vannak. Ez egész felhajtásnak annyi értelme volt, hogy Fecó kíváncsi lett, és kérdezgetett erről a járványról, és úgy általában a vírusokról.

2014-09-05

Cselendzs

Mikor először találkoztam az interneten az Ice Bucket Challenge-ről szóló hírekkel, csak legyintettem, már megint egy eszement dolog, ami pont az idiótaságának köszönhetően járványszerűen fog terjedni, aztán a szokott rend szerint, szépen lecseng majd, és átadja a helyét egy újabb őrületnek. Nem is foglalkoztam volna vele többet, hanem két nap múlva Fecó azzal állított haza, hogy hallottam-e róla, mert őt is kihívták a jegesvizes önleöntésre. Na, ettől elborult az agyam, és mondtam neki, hogy akkor most csüccs le, és beszélgessünk. Láttam a gyermek arcán, hogy nem erre a reakcióra számított. Nem tudom, talán azt hitte, hogy majd lelkesen helyeselek, esetleg én videózom le a mobiljával, amíg magára borítja a vödör vizet? Ahogy ráfagyott a mosoly az arcára, rögtön megsajnáltam, és vettem egy nagy levegőt, hogy lehiggadjak, nem akartam lerohanni a véleményemmel, inkább elkezdtem kérdezgetni.

2014-08-28

Mátra és másság

Majdnem kimaradt a mátrai poszt, mert nem tudtam mit emeljek ki a nyaralásunkból, hisz egy beszámoló arról, hogy ettünk, kirándultunk, aludtunk, nem lett volna valami érdekes. De aztán eszembe jutott, hogy nem egyedül voltunk az üdülőben, és hogy milyen volt látni a többieket, hogy hozzájuk képest mi mennyire voltunk mások. Maga az épület nem volt túl nagy, 30-40 főre lehet maximum méretezve. A válság óta Kata munkahelye már nem támogatja olyan mértékben a dolgozókat, mint korábban, így az üdülési díjak a régi nevetséges összegekhez képest jelentősen megemelkedtek, bár még így is elmaradnak egy hasonló kategóriájú szálloda áraitól. Ennek következtében a dolgozók már nem állnak sorban a lehetőségért, így nem gond beutalót szerezni, mindig van üres szoba, sőt már nem csak egyhetes turnusokra, de pár napra, egy-egy hétvégére is be lehet jelentkezni. Az egész hetet rajtunk kívül csak két család töltötte ott, viszont a hétvégére sokan jöttek, zömében huszonéves fiatalok.

2014-08-13

Okosz de occó

A régi, jó kis Samsung telefonom felett eljárt az idő. Leginkább a 150 MB memória bizonyult kevésnek, de lassúcska is kicsit, és a képernyőjén nem esik jól olvasgatni, pici az a három és fél col. Mit csináljon ilyen esetben az ember lánya, hát feltúrja az internetet, és keresgéli árban és tudásban az optimális telefont, ami az igényeinek, az ízlésének, és nem utolsó sorban a pénztárcájának a legjobban megfelel. Hát, én addig turkáltam, amíg ráakadtam a Doogee DG800 Valencia fantázianévre hallgató mobilra. Állítólag ez a világ legolcsóbb Android 4.4-es (KitKat) telefonja. Mondjuk ez önmagában véve, annyira nem hatott meg, de a 4,5 colos képernyő QHD felbontással (960x540 - széltében, hosszában fele-fele a FullHD felbontásnak), mindez IPS megjelenítővel, az operatív memória 1 GB, a telefon saját háttértár memóriája 8 GB, és a 4 magos 1,3 GHz processzor olyan teljesítményt ígér, amit sokáig nem fogok kinőni. Így gondoltam egyet, és tesóm PayPal számlájának kontójára megrendeltem.

2014-08-03

5 lány, gazdagság, boldogság

A múltkorában az Amazonon sikerült igen jó áron (ingyen) beszereznem Jane Austen könyveit. Katára pedig rájött, hogy Austen történeteiből készült romantikus filmeket nézzen. Morogva belementem, hogy nézzük együtt, közös program gyanánt. Gondoltam jó lesz előjátéknak, de aztán egészen belefeledkeztem én is. (Megállapítottuk, hogy a BBC feldolgozások nagyon jók, a 2009-es Emma hajazza az 1996-os filmet Gwyneth Paltrowval, az 1995-ös Büszkeség és balítélet /Darcy szerepében Colin Firth/ pedig egyszerűen felulmúlhatatlan.) Úgy belejöttem, hogy ez utóbbit nekiálltam, és el is olvastam, ha már megszereztem a könyvet. A párbeszédekben előforduló hosszú körmondatoktól eltekintve nagyon könnyen olvasható a szöveg. De nem a könyvről akartam írni, hanem arról, hogy eszembe jutott a Hegedűs a háztetőn, hogy ott is öt lánytestvér van, és próbáltam párhuzamot vonni a két történet között.

2014-07-19

Abúzus

Az abúzus tágabb értelemben visszaélést jelent, a hétköznapi használatban elítélendő, helytelen bánásmódot. Példaként ide tartozhat a (hivatali) hatalommal való visszaélés, bizalommal való visszaélés, érzelmi zsarolás, családon belüli erőszak, kegyeletsértés, alkohollal-, kábítószerrel való visszaélés, állatkínzás, személyiségi jogok megsértése, identitáslopás, diákok közti iskolai kegyetlenkedés, rendőri brutalitás, hamis vád, rágalmazás, buziverés, joggal való visszaélés. Csak ami hirtelen az eszembe jut. Ezek nagy része büntetőjogi kategória. Gyakran látom angolul is leírva: abuse. És a legfelkavaróbb összetételben: child abuse, azaz gyermekbántalmazás. És ennek legaljasabb módja a child sexual abuse, magyarul gyermekkori szexuális abúzus.

2014-07-06

A pandúrkirály

Követtem a Pride felvonulásának eseményeit az interneten, néztem az élő videoközvetítést, olvastam a hírfolyamot. Kicsit azért az idén is izgultam a felvonuló ismerősök miatt, de a legdurvább atrocitás, ami érte az egyiküket, az egy darázscsípés volt. Ellentüntetők szokás szerint most is voltak, sőt megjelent Érpatak polgármestere is, hogy beálljon a menetbe, vagy csak provokálni akart, igazából nem is tudom, hogy miért ment oda, de végül nem engedték át a kordonon. Figyeltem ezt a kócsag- vagy daru- vagy milyen tollas kalapban páváskodó dolmányos varjút, és nem értettem, hogy egy tiszántúli, vidéki polgármester mi a fenét keres a budapesti melegfelvonuláson. Hacsak nem publicitást. Vagy küldetéstudata van? Számomra mindkettő egyfajta mentális állapot.

2014-07-04

Vagdalkozni én is tudok

Az utóbbi időben jól elhanyagoltam a blogot. Végre szünidő, ráérnék mindenre, de meggyet kell szedni, kertet rendezni, a mamáéknál segíteni stb. Esküszöm, nem a foci vb viszi el az időm, bár belenéztem pár meccsbe. Habár meglepő módon izgalmasnak találtam a mérkőzéseket is (ez egész más, mint a magyar foci), de a legemlékezetesebb momentum a második napon a megalázó holland-spanyol 5:1 utáni stúdióbeszélgetésen történt. A két pasi mellett volt egy nő is, aki elejtett egy ilyen mondatot: "... a védelem gyakorlatilag katapultált a spanyoloknál..." Biztos azt akarta mondani, hogy kapitulált, de a két fickó udvariasan nem röhögte ki. Na, szóval időközben több dologról is majdnem írtam, de aztán mindig valami mást csináltam. Most viszont jól felpiszkált egy fészbukra kiposztolt írás, Szőnyi Szilárd "comingout"-ja.

2014-06-16

Álmomban furcsát láték

Vége a tanévnek, itt a vakáció, meg a foci vb, a kúria meghozta a jogegységi döntést a devizahiteles perek ügyében, szóval lenne miről írni, de ellustultam, nincs kedvem utánaolvasni, gondolkodni a témán. Így arról írok, hogy milyen marhaságokat álmodtam a múlt éjjel. A sört előtte nap ittam meg a hűtőből, nem ettem lefekvés előtt, nem néztem filmet se, nem is olvastam furát, csak Fecóval beszélgettünk, és ami leginkább foglalkoztatott, az a tanév vége, szóval teljességgel érthetetlen, mitől álmodok ilyeneket. Próbálom nyomozni, hogy milyen napi történés feldolgozása, milyen, a tudatalattiból felmerülő probléma, vágy, gondolat álombeli megjelenése lehet, de nem igazán jutok semmire. (Igazából a mai blogolást is megpróbáltam ellógni, de az Irán-Nigéria csoportmérkőzés olyan pocsék, hogy blogolni is jobb lesz.)

2014-06-05

Free The Nipple

Sikerült megint belefutnom egy olyan dologba, amivel nehéz mit kezdenem. Mert tulajdonképpen egyet is értek vele, ugyanakkor hülyeségnek is tűnik. Van ez a csaj, Scout Willis. (A Scout gondolom Harper Lee könyve, a "Ne bántsátok a feketerigót" után van. A Willis az egész biztosan az apuka után van, aki Bruce Willis, az anyuka meg Demi Moore.) Szóval a Willis lány kitett cickókkal mászkál New York utcáin, és ezt szó szerint kell érteni, mert nem a dekoltázsa mély, hanem deréktól felfelé nem visel ruhát. Így támogatja/népszerűsíti a Free The Nipple mozgalmat. (Kb. Szabadságot a mellbimbónak!) A mozgalmat pedig az a visszásság hívta életre, hogy például New Yorkban, a helyi törvények szerint teljességgel legális dolog így mutatkoznia az utcán, de ha erről feltölt egy fotót a fészbukra vagy az instagramra, akkor azt pillanatokon belül törölni fogják, mivel a hatályos szövetségi jogszabályok szerint törvénysértő tartalom.

2014-05-23

Képzelt riport

Megkeresett a NetVax-csoport, és hiába mondtam, hogy szerintem nem vagyok valami érdekes téma, nem tudtam lebeszélni őket, hogy írjanak egy posztot a "kreatív tevékenységemről". Ráadásul ők is kreatívra vették a figurát, és a wordpress blogomról való, meg a levélváltásunkból származó részletek felhasználásával egy interjú formájában írták meg a "Ha eldurran az agya erotikus haikukat is firkálgat" című bejegyzést. Anélkül, hogy kifogást akarnék emelni az eljárás ellen, szeretném leszögezni, hogy az idézett fiktív beszélgetés egy fiktív találkozón (nem) hangzott el, mindössze e-mailen kommunikáltunk. Tehát nem adtam fel azt a szokásomat, hogy az inkognitóm védelmében kerülöm a személyes kontaktust. Szóval ne érezze mellőzve magát senki, akivel évek óta jóban vagyunk, de személyesen még nem találkoztunk, nem tettem kivételt ezúttal sem. Ez a mentegetőzés, magyarázkodás volt az elsődleges célom, de ez nem elég egy posztra, ezért összeszedtem az életem kreatív oldalának a történetét.

2014-05-22

Antiszociális-e vagy?

Kata rendszeresen a fejemhez vágja, hogy én milyen antiszociális vagyok. Jellemzően olyankor, amikor nem óhajtok a családjával együtt elmenni egy egész hetes nyaralásra. Vagy ha egy halál unalmas családi összejövetelről két óra után eljövök, mert nem akarom végigélvezni a papa további öt történetét, amit már én is el tudnék mesélni, annyiszor hallottam őket, és egyébként is vár otthon a határidős munka. De azért én is elgondolkodom néha, hogy a szociális érzékem biztos fejletlenebb Katáénál, mert nekem, ha dolgom van otthon, pl. vár egy nagy kupac vasalni való, nem szoktam vasalás helyett házon kívül tölteni az estét. (Szerencsére sosem engem vár, nálunk Kata vasal.) Én nem járok a hétnek öt napján társaságba, valamilyen tanfolyamra, szakkörre, előadásra. Szóval, lehet, hogy tényleg antiszociális vagyok?

2014-05-16

A szakállas nő

Tavaly a magyarországi válogatóba néztem bele, az eurovíziós versenyt kihagytam. Idén a magyarokat nem néztem meg, csak ezt az Andrást, hogy ki megy ki Koppenhágába, cserébe most a nemzetközi mezőny dalaiba néztem bele. Leginkább persze azért, mert Kata vasalás közben bekapcsolta a tévét. Időnként kiabált, hogy menjek, nézzem meg, ki énekel. Hívott a Kállay-Saunders sráchoz is, hogy most énekel a magyar, meg ha valami nagyon tetszett neki (a spanyol dal volt a kedvence, teljesen fel volt háborodva, mikor megtudta, hogy csak 10. helyezett lett), vagy ha valami nem jött be neki. Egyszer csak kiabál, hogy gyere már, ilyet még nem láttál! Na, akkor volt soron Conchita Wurst. Jól rácsodálkoztam, de azért nem mondanám, hogy ilyet még nem láttam, elvégre a régi idők cirkuszában klasszikus látványosságnak számított a Törpe és az Erőművész mellett a Szakállas Nő is.

2014-05-03

I.K. 3.0

Takarítok a merevlemezen, törölgetem, szortírozom a régi fájlokat. Lassú dolog, mert ha látok valami érdekeset, akkor belenézek. Így került elém a tavalyi, jubileumi István a király előadás felvétele. És végre megnéztem az Alföldi Róbert rendezésében, a szegedi szabadtéri színpadon bemutatott változatot. Ezt természetesen nem töröltem le, odatettem a királydombi előadásból készült film mellé. Tanulságos együtt megnézni a kettőt. Az egyik akkor készült, amikor születtem. A másik mai. Minden ízében. Erényeivel és hibáival együtt. Mintha csak az elmúlt 30 évben az országban történt változásokat tükrözné. Persze, biztosan ez volt az eredeti szándék is, de sokkal jobban sikerült, mint azt gondoltam, és szerintem jobban, mint azt az alkotók gondolták.

2014-05-01

Nyelvhelyesség és oktatáspolitika

Azt hiszem, ilyen nyelvhelyesség náci lesz belőlem, mert mostanában azt veszem észre, hogy rettentő mód irritál, ha valaki nem úgy használja a nyelvet, ahogy az szerintem helyes. A Feketelista (The blacklist) 3. epizódjában elhangzik, hogy eszünk egy kis lasagne-t. "Lazannyét". Szerintem meg "lazannyát" lenne a helyes forma. Persze a lasagne nevű ízéről kissé homályosak a fogalmaim, szerintem az olaszok a húsos-fűszeres rakott palacsintát hívják így, bár az ilyen megjegyzésektől meg az ínyencek mennek át gasztro náciba. De ez még a kevésbé zavaró esetek közé tartozik. Igazán attól akadok ki, ha azt látom, hogy értelemzavaró, a szöveg megértését akadályozó hibát vét valaki.

2014-04-27

Fáking it

Megnéztem a Faking It sorozat első epizódját. Mivel hiányolták a fészbukon az egyik csoportban a magyar feliratot, gyorsan összecsaptam egy fordítást is belőle. De úgy tűnik, már nem igazán vagyok képben ezekkel a feliratos dolgokkal kapcsolatban. Beküldtem a Super Subtitles oldalra, mivel én ezt szoktam elsőként megnézni, ha keresek valamit. De kiderült, hogy ez ennél kissé bonyolultabb módon működik. Először is vannak bizonyos formai kötöttségek, sorhossz, meg ha egy képernyőn több személy szövege is megjelenik, akkor azt jelezni kell stb. Miután egy ismerős szólt, ezeken javítottam. De van egy fórumuk is, ahol le lehet stoppolni egy adott filmet vagy sorozatot, és aki előbb jelenti be az igényét, az készítheti el a feliratot. És már van két srác, akik együttműködésben bevállalták.

2014-04-15

Coming out - a filmről

Elém került és megnéztem. Nagyon igyekeztem elfogulatlan lenni, de ez eleinte nem igen ment. Talán viccesnek szánták, hogy a rádió épületénél, ahol Erik (Csányi Sándor) dolgozik, ki van téve a rádióadó logója, egy "b" betű, és a frekvencia: 69.9 MHz. (aki nem tudja miért pont ennyi, írja be a gugli képkeresőbe, hogy 69) Mi akar ez lenni? Buzirádió, Budapest? Aztán, még mindig a főcím alatt, Erik adásban elmondja , hogy nem bűn, nem betegség és nem döntés kérdése stb. Talán valami EU-s pályázatból is adtak pénzt a filmre, és projekt beszámolóba kellett ez a polkorrekt ismeretterjesztő (tisztára mint egy nationalgeographic kisfilm egy ritka fajról) rész? Vagy sokkoló akar lenni az eleje, hogy az ultrakonzervatív, vérkerersztény nézők már itt lepadlózzanak? Szóval fanyalogtam rendesen az első percekben.