Oldalak

2011-01-02

Neverwood

A nagy téliszünetelésben, unalmamban tévésorozatot kezdtem nézni. Erről azt mondták, hogy az egyik legjobb családi dráma. A zseniális New York-i sebésznek autóbalesetben meghal a felesége, aki addig összetartotta a családot. A fickó begőzöl, feladja az állását, és két gyerekével elköltözik egy istenhátamögötti kis hegyi faluba. Úgy illenek oda, mint apácára a monokini, és eleinte nagyjából így is érzik magukat. Hülye dolgokba keverednek, de aztán beilleszkednek. Többé-kevésbé.
Az első évadot még viszonylag rendesen végignéztem. De aztán rákaptam, hogy beletekerek az epizódokba. Hogy szóljon valamiről a történet, elég erőltetett eseményeket, konfliktusokat sikerült belegyömöszölni. Már Murphy is csóválná a fejét, hogy ebben a városkában és a dokik családjában aztán tényleg elromlik minden, ami elromolhat. plusz amiről azt hisszük, hogy nem romolhat el, az is elromlik. Aztán néhány epizód múlva ideiglenesen megjavul. Vagy elsöpri az emlékét egy még nagyobb probléma.
A felső középosztálybeli Brownék és Abbotték családjához képest nekem kifejezetten eseménytelen és problémamentes életem volt. Jó, én is balhéztam kicsit, pár verekedés, piálás, de sehol nem vagyok hozzájuk képest. Kimaradt a drogozás, a házasságtörés. Nem estem teherbe, nem kaptam HIV fertőzést. OK, szexeltem valakivel aki majdnem a tanárom volt (tanítási gyakorlaton volt a sulinkban egy egyetemista csaj), de nem randiztam a bébiszitteremmel, a kollégám húgával, a betegem feleségével. Egyetlen ismerősöm sem esett kómába vagy stupor kataton állapotba. Nem volt hamis személyim, nem hamisítottam receptet, nem szedtem pszichiátriai drogokat. Nekem elég volt a város másik végébe elköltöznöm, nem kellett egy óceánon átkelnem, hogy úgy érezzem elmentem otthonról.
Ami miatt nem hagytam félbe, és ha elég hézagosan is, de végigtekertem idáig három és fél évadot, az a perverz kitartás volt, amivel egy-egy szereplő megbocsájtott a másiknak, miután az hazudott neki, elárulta, megcsalta, kifosztotta, és tönkretette az életét. Zsinórban négyszer-ötször egymás után. Lehet, ilyen az amerikai lélek. Gyermeteg módon hisz a mesékben, a csodákban. Hogy ha bevallom mit tettem, bocsánatot kérek érte, akkor függetlenül a következményektől, feloldozást kaphatok, és tiszta lappal indulhatunk tovább. Ez nekem idegen.
Tesóm mondott egy történetet apáról. Talán már meséltem is. A száz tojás esetét. Nagyanyáméknál voltak látogatóban, és hazafelé betértek apa húgához. A nagymuter tyúkokat tartott, és összecsomagolt száz darab tojást. Ötvenet apáéknak, ötvenet a húgának. Apa úgy gondolta, hogy nekik sok az ötven, és mikor a húgához ért, csak harmincat tartott meg, és hetvenet adott át. Néhány hónap múlva, mikor ismét a húgáéknál jártak, az kérdőre vonta a tojások miatt. Hogy hallotta, az anyjuk száz darab tojást küldött, de ő nem kapott csak hetvenet. Hova lett harminc tojás? Apa szépen elmondta, hogy valóban száz tojást küldött a nagyanyám kettőjüknek fele-fele arányban. De ő többet adott, mert gondolta, hogy nekik nagyobb szükségük van rá. A tesója erre nem azt mondta, hogy ne haragudj, hanem, hogy ő nem úgy hallotta. Apa csak annyit mondott, hogy te azt gondoltad rólam, hogy én megloptalak téged? Felállt, fogta a családot és elmentek. Soha többet nem találkoztak, még a húga temetésére sem ment el.
Anyám is szakított meg kapcsolatot szomszéddal, mikor az másodszori kérésre sem adott vissza egy kölcsönkapott mákdarálót vagy mit. Nem meglepő, egy vidékről való apával. Ott a kimondott szónak súlya volt, éppúgy mint a tetteknek. Ha elmentél a komádhoz, hogy jöjjön el lovaskocsival, segítsen behozni a kaszálóról egy boglya szénát, és ő azt mondta, hogy nem tud menni, mert kölcsönadta a szekeret, aztán távozáskor láttad, hogy a farakás mögül kikandikál a saroglya és a hátsó kerék, nos akkor nem mondtál neki semmit. Soha az életben. Többet nem beszéltél vele. Mert a szegény embernek nem sok mindene van, csak a becsülete meg a büszkesége. A többség vigyázott mindkettőre. Egyszerű szabályok szerint igyekeztek élni, melyeket szigorúan betartottak. Tudták, hogy csak egyszer lehet hibázni.

3 megjegyzés:

Szabi írta...

Nálam ez két külön dolog. Nem gyűlölködöm, nem tartok haragot, de ha valaki átvert, abban nem bízok meg. Sőt most már ez tök fordítva van, annyiszor estem pofára. Inkább azért kell megdolgozni, hogy közelebb engedjem, hogy megbízzak.
Nagyon bírom ezt a falusi tempót, hogy össze tudnak tartani, ez baromira hiányzik a városból.

AncsaT írta...

Azt hiszem, ezeknek az életre szóló haragoknak a hátterében nem feltétlen a gyűlölet állt. Inkább önvédelem. Ha valaki hülyét csinált belőled, nem adtál neki második lehetőséget, hogy megismételje. És ez olyan becstelenségnek számított, ami után a másik nem volt érdemes a figyelmedre.

Elég kemény volt falun az élet, és az emberek egymásra voltak utalva. Tudnod kellett, kire számíthatsz. És annak mellé kellett álljál te is. Kölcsönös függés volt, és ez mindkét irányba kötelezettségeket rótt az emberekre. És ha valaki ezeknek nem tett eleget, akkor azzal a másikat veszélyeztette. Ha ott rohadt a szénád a mezőn, mert nem hoztad be eső előtt, nem tudtál mit adni télen a tehenednek. Ez nem játék volt.

Szabi írta...

Még most is van összetartás falun, én legalábbis látom a párom szüleinél. Nekem ez furcsa mert büdös Budapesten nőttem fel. Keményebb az élet vidéken, de kevesebben unatkoznak és lesznek depisek. Tény, hogy jobban is ismerik egymást. Nagy városban jobban megélnek a kóklerek és a becstelen emberek. Ennek csak annyi az előnye, hogy kevésbé foglalkoznak vele kivel élek, és nem bántják érte a fiamat.

Megjegyzés küldése