Másodszor hallok mostanában gyermek szexuális bántalmazásáról. Ez egy olyan téma, ami végképp ki tud akasztani. Egyrészt a szörnyűsége okán, másrészt amiatt, hogy nem igazán tudok hozzászólni. Ha valakinek szerelmi bánata van, annak tudok mit mondani. Teljesen át tudom érezni a helyzetét, próbálok azonosulni vele, mi az ami fáj, mitől rossz, próbálok ráérezni, mit mondhatnék neki, ami kirángatja a letargiából. Ha diagnózist akarok felállítani, akkor azt mondom, hogy ez valójában csalódás. Számított, várt valamire, reménykedett benne, akarta nagyon, de nem jött össze. A terápia sem bonyolult, meg kell látni az élet apróbb szépségeit, rájönni, hogy nem minden romlott el, és vált értéktelenné, csak egyetlen dolog nem jött be. Aztán jöhet a kutyaharapást szőrivel.
De mi a fenét mondjon az ember arra, hogy valakit gyerekkorában szexuálisan bántalmaztak? Egyszerűen nincs elképzelésem a helyzetről, amibe az illető került. Ez tipikusan olyan helyzet, mikor szakemberért kiáltanék, akinek van tapasztalata, hogy hogyan élik meg az ilyet, mi módon lehet ezen túllépni. Mert ez távoli és idegen, mint az ufók. Szexuális zaklatásban szerintem minden nőnek van része az élete során, de az kezelhető, kontrollálható. És többnyire csak bunkóságról van szó, beteges humorról, a viselkedési normák hanyagolásáról, gyakran észre sem veszik a pasik az inzultus súlyát. De a bántalmazásnál, ott nem véletlenül, és nem kicsit mennek túl a határon.
Teleszívom magam empátiával, és megpróbálom egy kiskamasz lány szemszögéből elképzelni az esetet. Az első vélemény a dologról, hogy ilyen nincs. Ez nem fordulhatott elő. A felnőttek, pláne a rokonok, különösen a szülők, még ha csak nevelőszülők is, dolga az, hogy vigyázzanak a gyerekekre, gondoskodjanak róluk, óvják őket. Hogy ilyet tegyen valaki, aki közel áll hozzánk, az nem fordul elő. Ilyen csak a mesékben meg a horrorfilmekben van, tehát el sem hinné nekem senki. És tényleg nem bántják a gyerekeket, tehát, ha engem bántottak, akkor annak valamilyen módon én lehetek az oka. Az, hogy én rossz vagyok. Rossz kislány. Egy kis ribanc. Ő is ezt mondta.
Elsődleges lehet, hogy az áldozat szégyent érez, és magát hibáztatja a dologért. Ezzel nagyjából el is vágta az útját, hogy segítséget kérjen. Hacsak valaki észre nem veszi, hogy valami baj van, és utána nem jár az okának. De ha beleképzelem magam a helyzetbe, akkor ilyen az osztálytársnőimmel, barátnőimmel, bárki mással akit ismerek, soha nem történt és nem történhet meg, és ezért nem akarom, hogy kiderüljön. Mert rossz fényt vetne rám, egy bélyeg lenne rajtam. Tudjátok, ez az a lány... akit...
Évek múltán, felnőve is gubancos a dolog. Talán csak egyszeri alkalom volt, de az is lehet, hogy hosszú időn át folyt, viszont már vége van. Sok idő telt el. Azt bizonygatom magamnak, hogy már elmúlt. De a fejemben még ott van. Most már tudom, hogy rossz dolog történt velem, elkövettek ellenem valamit. De az érzéseim zavarosak. Vannak már felnőtt tapasztalataim a szexről, és így abban a régi emlékben keveredik a rémület, a kiszolgáltatottság, az izgalommal és a vággyal. Ettől olyan betegesnek és perverznek tűnik az egész. Végképp nem tudom, hogy mit gondoljak magamról.
Ráadásul ez, úgy érzem, meghatároz engem. Úgy gondolok magamra, mint arra a lányra, akivel ilyen történt. Ez felmentést ad nekem, ha valami nem sikerül. Meg tudom magyarázni magamnak, hogy nem én vagyok az oka, hanem ez azért van, mert régen ilyen történt velem. Ha meg rossz passzban vagyok, akkor teljesen kilátástalannak érzem a sorsom. Mivel ez a dolog megtörtént, már nem is várom, hiszem hogy bármi jobbra fordul, hiszen, akivel...
Nem tudom, van-e ebből gyógyulás. Elméletileg sok-sok szeretet, kedvesség, odafigyelés orvosolhatja a problémát. Ha megtanul újra bízni, ha felismeri a saját értékét, akkor helyrejöhet az illető. Vagy ha kellő filozófiával végigmegy rajta. Hogy felismerje, ő önmaga, nem pedig a körülményei, a múltja. Bármi is történt vele, az nem kell, hogy meghatározza a gondolkodását, a cselekedeteit, a sorsát. Ezekért ő a felelős. Bárhogy is volt, mindig van szabadsága másképp gondolkodni és cselekedni. Ez a dolog már elmúlt, most már csak a fejében létezik. Azt gondol róla amit akar. Gondolhatja azt is, hogy a mostani önmagára nézve kicsi a jelentősége, és az, hogy mennyi befolyással van rá, csakis őrajta múlik.
19 megjegyzés:
Szia!
Ez valóban egy nehéz téma. Ráadásul nem könnyű észrevenni, mert a szülők gyakran titkolják szégyenlik. Nem keresnek segítséget, a kislány pedig így nő fel. Rengeteg szorongással és félelemmel. Általában úgy tudja ezt feldolgozni, ha elfolytja magában. Ez pedig időnként kitörhet belőle, mindenféle komplexusok, agresszió, pótcselekvések formájában.
Ez előfordulhat családon belül is. Nyilvánvaló hogy a családdal is komoly gondok vannak, ahol ez megtörténhet. A kislány sajnos úgy állhat hozzá valóban, hogy ő a rossz és
bármennyire is furcsa ezt elhinnünk,azt hiszi, hogy ez természetes. Úgy fog viszonyulni hozzá, ha elég korán tapasztalta meg, mint a szeretet megélésének természetes módja, úgy, mint az egyéb bántalmazást is. Ezek után tudatlanul is keresni fogja az olyan férfiak társaságát, akik bántják őt,(fizikailag vagy szexuálisan) mert így éli meg a szeretetet. Ez borzalmas.
Ezért lehet az, hogy felnőttkorában gyűlölni fogja a pasikat, vagy prostituált lesz, aki képtelen a szexuális öröm megélésére.
Az is lehet, hogy ennek hatására leszbikus lesz, vagy különféle pszichés betegségek jönnek nála elő, mint a mély depressziós, vagy skizofrénia. Szerintem mindenképpen szakember kell az ilyen bántalmazásos esetekhez. Ugyanakkor egy olyan közeg, ami biztonságot szeretet nyújt neki. Azért hogy érezze és megtanulja, hogy nem az erőszak a normális, és képes legyen az emléket felszínre hozni, szembenézni vele, feldolgozni és elengedni. Úgy gondolom, hogy ez sok év. Az a baj, hogy akit korán ilyen agresszió ér gyakran még beszélni sem képes a témáról annyira sokkolja az egész, legyen három vagy tizenhárom éves. Kell hozzá egy ügyes pszichológus, aki fel tudja hozni és el tudja távolítani az emléket.
Szerintem is sokféle szintje van a zaklatásnak, aki érzékenyebb típus, annak általában kevés is elég. Úgy gondolom, hogy nagyobb figyelmet kellene erre fordítani, hogy ne fordulhasson ez elő. Amíg viszont a családi erőszakot is ilyen lazán veszik addig szerintem nem várható javulás.
Megerősítettél benne, hogy ez tényleg szakembert igénylő probléma. De abban is igazad van, hogy ez olyasmi, amit gyakorta titkolnak, mert szégyenkeznek miatta. Nem könnyű, hogy ezzel lazán besétáljon valaki egy pszichológiai szakrendelésre. Mondjuk egy vadidegen fickóhoz, aki kb. annyi idős, mint a bántalmazó.
A szerető környezet a lelki nyavalyák többségére jótékonyan hat, és ha valaki képes őszintén megnyílni, beszélni erről, az egy lépés a gyógyulás felé, akkor is, ha nem szakember hallgatja meg. Amivel gondban vagyok, hogy nem tudom, milyen egyéb hatásai lehetnek egy ilyen traumának, ami elsőre nem feltétlen látszik. OK, ki van akadva, zaklatott vagy szomorú, de a "sír egy kicsit" és a "depresszióba esik és beszed egy marék gyógyszert" közt nem látom, mekkora a távolság. Ott a para az emberben, hogy valami jóvátehetetlen történik, és akkor felelős lesz érte. Viszont ez csak a legrosszabb lehetőség, ha elutasítaná az ember, hogy meghallgasson valakit, az meg egészen biztosan durva és bántó volna.
Ez most úgy általában mindenféle problémára igaz. Ugyanakkor vannak olyan notórius panaszkodók, akik ráakaszkodnak az emberekre, és a sírba teszik őket azzal, hogy öntik rájuk a problémáikat. Az sem egyszerű, hogy ilyenkor mit csináljon az ember. Nálam akkor kapcsol be a vészvillogó, mikor előkerül a harmadik probléma, ami az előző kettővel semmilyen kapcsolatban nincsen. Meg az olyan esetben, amikor a panasz tárgya igazából nem is a panaszkodó problémája, hanem valaki másé.
A segítségkérés is nagy probléma. Mert egy csomó ember nem megy el pszichológushoz, akinek kéne, még az ennél "kisebb" problémával küzdők sem. Az emberek általában csak akkor mennek el , ha nagy a baj.
Az biztos, hogy ezután egy férfiban sem fog megbízni igazán. Szerencsére vannak női pszichológusok is, akik tudnak segíteni neki. Kérdés hogy hajlandó-e terápián részt venni.
Szerintem személyiségtől függetlenül a belsőben súlyos károk keletkeznek. Ahogy írod: „Sír egy kicsit.” Ez csak a felszín persze lehet, hogy sírni sem tud, de hogy lesznek csúnya következmények az biztos. Ez egy nagyon durva behatolás. A lényébe. Hallottam arról, hogy valaki ezt az emléket lehasítja,így lesz skizofrén,ezáltal képes elviselni.
Nagyon változó hogy ki az, aki hajlamos ezek után, az öngyilkosságra. Az, aki csak hajtogatja az biztos nem lesz az, mert csak figyelmet akar.
Ezt nehéz megmondani, hogy ki ilyen. Ez egy szint szerintem ahova le lehet jutni. Egy mélység, ahonnan nehéz feljönni.
Úgy gondolom, hogy ez egy önálló döntés.
Azoknál gyakrabban előfordul állítólag, aki „érzelmileg száraz” lesz.
Kell mellé valaki, aki foglakozik vele. Mert ahogyan a rákosoknál is sokat segíthet, ha látja, hogy van, aki megérti és szeretettel fordul hozzá.
Nehéz megkülönböztetni a panaszkodókat attól, akinek valóban van problémája. Az energia-vámpírok valóban rendkívül idegesítőek. Általában ha zűr van valakinek a kapcsolataival, a szexualításával, a szüleivel visszás a kapcsolata. Akkor rá lehet jönni, hogy valami probléma van.
Azért rosszak a panaszkodók, mert a negatív energiát sokszor átvesszük tőlük, a meditáció jó rá és a különféle tisztító dolgok: nadi, reiki. Azért hogy ne vonzuk magunkhoz az ilyen negatív érzelmeket. Én is elég nehezen kezelem az ilyen embereket.
Ancsa, emlékszel az Apa című írásomra...
Fel lehet egyedül is dolgozni, de nagyon erős egyéniség kell hozzá.
Anyám nemrég azt mondta, hogy nem volt benne biztos, csak sejtette, hogy mi történik velem. Sejtette, mikor nem akartam egyedül maradni vele, amikor tízévesen még ágyba vizeltem álmomban és 14évesen még szoptam az ujjam. Sejtette. Nem tett semmit. Ma pszichológushoz járok, túl vagyok egy-két romboló kapcsolaton, bántalmazó férjen és egy kemény váláson. Anyám pedig most sem tesz semmit. Sosem tett...
Nálunk nincs olyan kultúrája a pszichológushoz járásnak, mint nyugatabbra. Ott az normális, hogy hétfő manikűrös, kedd színház, szerda vacsora a férjjel, csütörtök pszichológus, péntek fodrász. Ez beszédtéma. Mondtam is múltkor a pszichológusomnak...
Akartam írni a bántalmazás meg a zaklatás közti különbségről. Mert én ilyen definíció mániás vagyok. Aztán nem lett belőle semmi, mert rájöttem, hogy nekem zaklatás az, amit még olyan szinten tudok tolerálni, hogy ne rúgjam le érte az illető fejét, és bántalmazás az, amire kést rántok. De ugye ez a határvonal mindenkinél másutt húzódik. Na, amíg keresgéltem, volt egy oldal, ahol a pedofíliát meg a homoszexualitást párhuzamba állították. Ez azért csapkodta némileg a biztosítékot nálam, mert az átlag meleg felnőtt az egy másik felnőttel létesít egyenrangú kapcsolatot, amit mindketten élveznek, míg az átlag pedofil a felügyeletére és gondozására bízott gyermeket erőszakkal kényszeríti olyasmire, ami neki jó, a gyereknek meg szenvedés.
Meg arról volt szó, hogy ez sem betegség, hanem szexuális irányultság. OK, ezt meg lehet nekem magyarázni, és a magyar törvényekben sem a pedofíliát büntetik, hanem azt, ha valaki egy kiskorú gyermeket megerőszakol.
Meg láttam, hogy van egy NAMBLA nevű szervezet. Én azt hittem, hogy ez egy marhaság, amit a South Parkban találtak csak ki, de nem, ez tényleg létezik. Hát én nem tudom, milyen ez a kölcsönös beleegyezés, de én nem kérdezném a gyereket, hogy ő is akarta-e, ha valaki Fecóval ilyet tenne, hanem szó nélkül kiherélném a szemétládát, aki bántotta.
Csak az iszonyra emlékeztem a történetből, Manéla, de megkerestem és elolvastam újra.
Nagyon sajnálom Fetisa, ami veled történt. Ilyet egy gyereknek sem szabadna átélnie. És nem csak a bántalmazásra értem, hanem ara is, hogy az anyja nem áll ki mellette. Ez a "sejtette", ez egy gyenge mentség. Basszus ilyenkor egy normális ember agya felrobban, bepánikol, védi a gyereket, megkérdezi, elviszi ahová csak lehet, kést ránt és gyújtogat. Csak könnyebb szemet becsukni, és úgy tenni, mintha nem volna semmi baj. Mert felvállalni a problémát az kínos volna. De basszus, a gyereknek vajon mennyire "kínos"? Mi a szar ez, ha nem önzés? Engem nem "bántalmaztak", csak "zaklattak", és már nagylány voltam, és kiálltam magamért, gyakorlatilag nem csak képletesen rántottam kést, de azt, hogy anyám nem vett tudomást a dolgokról, hogy én voltam a szemét, a hülye kis picsa, mert elüldözöm a pasiját, azt nehezen emésztem még ma is. És nem mentség, hogy mennyire piált akkoriban, mert annyira nem lehet szétcsúszva valaki, hogy a gyerekénél fontosabb legyen egy idegen pasi, aki nem törődik ővele se.
Anyukámat behívatta az ofőm gimiben, amikor kibukott ez a dolog (ofőmnek árultam el nagy nehezen). Anyu utána sírt és kiabált velem, hogy miért hazudok. Ekkor beszéltem először húgommal, és kiderült, hogy vele is ugyanaz történik... Anyu egyikünknek sem hitt.
Ez nagyon durva. Csak sejtette? Vagy csak nem akarta észrevenni,mert túl gyenge volt hozzá hogy kezelje.Ez nem semmi.
Manéla belinkelnéd nekem e-mailben? fetisa0905@gmail.com
Köszönöm!
Fetisa, ez előző blogomban volt:
http://manela.freeblog.hu/archives/2011/10/23/Apa/
Még utána, olyan 19 évesen is sokszor volt sokkos rémálmom, hogy húzom ki a saját gégémet, és Erős Pali bácsihoz jártam párszor beszélgetni, ő mondta, hogy a történtek miatt lehet.
Ez a kognitív disszonancia. Előkerül egy új információ, ami nem egyeztethető össze az addig felépített kellemes kis képpel saját magunkról, az életünkről. Tök mindegy, hogy mennyire megalapozott a dolog, hogy cáfolhatatlan a bizonyíték.
Ha választani kell, hogy az egész eddigi életem egy hazugság volt, hogy egy állattal élek együtt, aki a gyerekeimet tönkreteszi, hogy én egy rossz anya vagyok, aki úgy tett, mintha ezt nem látná, miközben azért "sejtettem" valamit (mindent), vagy pedig elintézhetem az egészet azzal, hogy ugyan, csupán élénk a gyerek fantáziája, akkor egyszerűnek tűnik a választás.
És ki okozta ezt az egészet, ki miatt vannak rossz érzéseim, ki tehet az egészről, kire kell haragudnom? Természetesen a gyerek a bűnös mindenben.
Vicces, hogy a szakértőnk a perben az a klinikai pszichológus volt, aki a Kognitív disszonancia című könyv írója...
Leon Festinger a szakértőtök? :)) Az jó. :)
Ez olyan őstiltás, amelyről meg sem fordul a szülő fejében, hogy megtörténik.
Tehát nem hiszi el az anya, hogy az apa bántotta a kislányt. Nem azért, mert rossz anya, hanem mert... Basszus, hát meg sem fordul a fejében, hogy a férfi, akit szeret, akivel esténként ágyba bújik, akivel szeretkezik, ilyen ocsmányságot tesz. Ez a tény késlelteti a felismerést.
Ha nem a családban történik, akkor sokkal rosszabb szerintem. De ugyanúgy megnyomorít, megfoszt az akaratodtól. Senkivé tesz.
Egyiket sem lehet segítség nélkül feldolgozni, és nem csak a gyereknek, a bántalmazottnak van szüksége segítségre, hanem a családnak is.
Ez nem opció, segítséget KELL kérni. :(
(Zárójelben: ölni tudnék, ha ilyet hallok.)
Kedves Szivárványt Vizelő! (De gyönyörű név, olyan mintha Stephenie Meyernek A burok c. könyvében az egyik olyan izét hívnák így.)
Hát egy anyának igenis forduljon meg a fejében, ha a gyereke azt mondja, hogy így történt. De aki nem akar elhinni valamit, az nem hisz a bizonyítékoknak sem. Hiába panaszkodik a gyerek, hogy az anya új pasija miért szedte ki a kulcsokat a WC meg a fürdő ajtajából, ő nem szeret úgy bemenni, hogy nem tudja magára zárni. Aztán egyszer mikor leugrik a boltba, arra jön haza, hogy a fürdő ajtó alól csorog ki a víz. A gyerek mondja, hogy rányitott a pasi, és lelocsolta, hogy menjen ki. A pasi csurom vizes. Hát szegény "véletlenül" benyitott, mert be kellett volna mennie, micsoda viselkedés lelocsolni, és biztos nem mondott olyat, hogy de szép csöcsöd van, hadd lássam, ez csak hazugság. És az, hogy a WC egy másik ajtó mögött van, az sem zavarja anyut abban, hogy azt higgye el, ami kényelmes neki.
Sookie Stackhouse a megfelelő embertől (vámpírtól) kért segítséget, a bácsikájának annyi is lett. Ez szerintem többet ért mint 1000 óra analízis. :)
Igen, Sookie csinálta jól.
Ty.
OK, de ez egy egészen egyedi és egyszeri megoldás volt, mert ha egy szexuálisan bántalmazottnak mint receptet ajánlanánk, hogy keféljen 100 éve halott pasival, mert az majd megoldja a problémáját, az elég hülyén hangzana, nem? :))
Igen, de például lehetnék én a Dark Avenger, és egy csákánnyal felkereshetnék minden ilyen spórát.
Az a nő aki ennyire nem "akarja" észrevenni milyen valójában a férje. Ott lehet hogy az sem tűnne fel neki ha a "az imádott pasi" megütné.Ebből következően ez egy társfüggőség. Mindegy hogy milyen csak legyen. + önértékelés nulla ha ilyen a fickó. Mert biztos hogy vannak-voltak az anya felé is nem normális megnyilvánulásai.Ez egy olyan dolog ami kiütközik. Kiváncsi lennék az anyának milyen volt a családi háttere. Biztos hogy volt valami baj az apával való kapcsolatában.
Szivárványt Vizelő Unkornis,szerintem is az egész családnak kell a terápia,mert különben a lökött nő sosem ébred fel.
Megjegyzés küldése