Angyalok testnedvei

A vérfarkasok után most ismételten vámpírokat olvastam. Picikét változott az univerzum, itt egyáltalán nincsenek (legalább is az első kötetben) alakváltók, démonok, bár valami zombiféleségekre történik utalás, csak vámpírok és angyalok. Angyal alatt itt emberfeletti lényt kell érteni, ami semmivel sem veszélytelenebb mint egy vámpír. Sőt. A vámpírok itt egész jól beilleszkedtek. Emberek közt élnek, még házasodnak is velük.

A könyv címe: Angyalvér. A szerzője: Nalini Singh. (Aki kíváncsi, itt a weboldala, és a blogja.) Szóval, a hierarchia: ember - vámpír - angyal - arkangyal. Az embert tudjuk hogy lesz. Illetve vámpírok és emberek is tudnak ember utódot nemzeni. Ebből, fajelméleti ismereteit csillogtatva, megsaccolja a főhősnő, hogy az emberek és a vámpírok egy faj. A vámpírok úgy lesznek, hogy az angyalok megharapják az embereket, és így azok halhatatlanságot nyernek. Amiért cserébe az első 100 évüket az angyal szolgálatában töltik. Ha valaki nem szolgálja le a száz esztendőt, és idő előtt lelép, akkor jön egy vámpírvadász, egy mikrocsippel (?) megbénítja, és visszaviszi az urához. Ja, és a vámpírok meg embereket harapdálnak, a vérükön élnek, de az emberek ettől nem változnak át. Legfeljebb elvéreznek.

Az angyalok úgy lesznek, hogy... ez nagy titok, nem beszélnek róla az angyalok. Az arkangyalok meg úgy lesznek, hogy ha egy angyal kellő adottságokkal jön a világra, és kellő ideig él, és kellő erőre tesz szert, beválasztják a 10 fős arkangyaltestületbe. Mivel a létszám limitált, a pozíciók kihalásos alapon öröklődnek. Egy arkangyal a Föld egy-egy régiójának teljhatalmú ura. Ezekből már sejthető egy jó adag intrika, árulás, szövetségek, kémkedés, stb.

Szóval a vámpírvadászokat angyalok bízzák meg, hogy kutassák fel a szökött vámpírjaikat. A főszereplő, persze egy vámpírvadász csaj, ki más. A stílusa is Jazz Parks, Anita Blake, Cat Crawfield mintájára alakul. A vámpírvadász csajok, makacsok, a halálfélelem hiányzik belőlük, és a kettő összjátékaként életveszélyes helyzetekben idiótán viselkednek. A szerzők meg tépik a hajukat, hogy hogyan tartsák őket életben. Ráadásul a hülye tyúkok folyton belezúgnak valami vérengző fenevadba. A különbség csak annyi, hogy agyaros, szőrös vagy tollas az illető. Zombival azt hiszem még nem kúrt senki sem, de talán már tényleg csak az hiányzik a repertoárból.

Alapvetően van a "Szépség és a szörnyeteg" fajta történet, amikor a lúzer tinilány belezúg egy bestiába, aki rejtélyes módon szintén szerelemre gyullad, és egyik vagy másik vagy mindkettő majdnem meghal, de aztán mégsem, és végül ásó, kapa, nagyharang. A másik típus meg a "Makrancos hölgy" verzió, amikor a 30 körüli cinikus hősnő olyan brutálisan erős és halálos és veszedelmes, hogyha esze is volna, akkor már férfi lenne, és ezért egy ember, értsd gyenge, pasi sem marad meg mellette. Magánéletileg csőd, szakmailag csúcs, de ez nem elégíti ki sem átvitt, sem szó szerinti értelemben. De akkor jön a szörnyeteg, akit meg akar ölni, aki őt talán meg akarja ölni, de előtte még megdugni, ezért ő még jobban meg akarja ölni, aztán rejtélyes módon mégis inkább kefél vele. Ásó, kapa az itt is lóg a fejek felett, de aztán se temetés, se esküvő, marad továbbra is makrancos a csaj, csak időnként, értsd a kefélések idejére, ellágyul. Komolyan, a szörnyeknél betegebbek agyilag a hősnők.

Az ízesítésben van némi eltérés. Elena, az angyali vadász meséjében valamivel kevesebb a testnedv, mint Anitánál, bár a "f*sz" itt is le van írva, de pl. az orális szexre csak célozgatnak. Helyette több a cukorszirup és a nyál. Ez az angyalos dolog mégis jócskán feldobja a sztorit. A sok "karó a szívbe" történet után valami újdonságot hoz a díszletek terén. A dramaturgia, a fordulatok, azok nem okoznak meglepetést, de akkor is új színeket látunk. Szóval, aki unja már az agyarcsattogtatást, annak ajánlani tudom, próbálja ki ugyanazt, szárnysuhogtatással.