Azt kell mondjam, életem egyik legrosszabb darabját sikerült megnéznem: Molière / B. - "A képzelt fösvény beteg". A két darab, "A fösvény" és a "Képzelt beteg" magában egész jó, élvezhető. De a kettő vegyítéséből valami olyasmi jött ki, mint amikor a csilis babot és a somlói galuskát összekeverjük. Külön jobb lett volna.
Hogy stílszerű legyek, (francia az eredeti szerző, illetve, hogy ki a szerző, arról később,) olyan de ja vue érzésem van, mikor azt írom le, hogy a díszlet csodálatos volt, de ezzel ki is merülnek a pozitívumok. A színpadkép látványos, szellemes, és filozofikus. A sakktáblamintás padlón itt ott régi fekete-fehér TV készülékek szolgálnak ülőhelyül a szereplők számára. A háttérben lévő mozgatható, tükröződő fal, megfelelő megvilágítás esetén átlátszóvá válik. Mögötte, emelvényen kórházi ágyak, melyek mellett EKG monitor helyett bankautomaták villognak. Ez összecseng a darab sarlatán és pénzsóvár orvosairól szóló üzenetével. Már amennyiben valamiféle üzenetet mindenáron fel akarunk fedezni.
A jelmezek is maiak. Katám szerint a darab(ok) aktualizálva volt(ak), napjainkba helyezve a cselekményt. Ez marhaság, (finomabban mondtam neki,) mert ezek csak a látványos külsőségek. Hol van ma olyan, hogy a gyógyszerész utólag küldi, a levél formájában, folyó szövegben megfogalmazott a számlát, haza a beteg otthonába? Mikor alkalmaznak rendszeresen klistélyt (allövet, avagy beöntés) a gyógyászatban? Melyik lányt fenyegetik ma zárdával, ha szófogadatlan? Ki járt már nyilvános záróvizsgán, ahol az orvos, a patikárius és a kirurgus (seborvos) ünnepélyes keretek közt, együtt vizsgázik, közönség előtt? Nem, a darab nem lett áthelyezve napjainkba.
Viszont rögtön az indulásnál elkezdték gyűjteni nálam a feketepontokat. A hangosítás túl volt lőve, kellemetlenül, fülbántóan erős volt. Az első egy-két percben több durvaság is elhangzott a színpadon: "lószar", "bekúrtam a fejemet", stb. A színészek játéka nem volt meggyőző. Néha az volt az érzésem, bizonytalanok, elfelejtették a szöveget. Amikor meg lendületesen mondták, néztem, hogy mi van? Ezt tuti nem Molière írta. Dísztelen, akadozó, jellegtelen, sőt néha magyartalan mondatok hangzottak el. Olyan pocsék volt a szöveg, hogy nem csodáltam, a társszerző csak egy "B" betűvel jeleztette magát Molière mellett.
Minden bizonnyal nem szerénységből, hanem szégyenében. Gyanítom, hogy a leadási határidő előtti napon még nem állt sehogy a kettőből összefércelt darabbal. Este akart dolgozni rajta, de jöttek a haverok, és elhívták egy buliba. A határidő napján délben, erősen másnaposan, betámolygott a színházi büfébe, ahol előadta, ő öngyilkos lesz. Ez nem lett volna rossz ötlet, de sajnos revolver helyett egy kávét kapott. És amíg a homlokát borogatta a vizes mosogatóronggyal, a büfésnéni, a takarítónéni segédletével megírta a hiányzó párbeszédeket. Pontosítok. A "B" betű nem is szerző nevére utal, hanem a büfésnénire.
Az előadásban volt egy nagy csomó dolog, amiről nem tudtam elképzelni miért került bele, és miért pont oda. Például a háttérben lévő kórházi ágyakon időnként kefélést imitált az atyja által házasságba kényszeríteni kívánt leány és titkos szerelmese. Miért? Nem tudni, másutt utalás sem történik erre. Aztán a darabban hangosan finganak és rotyogva fosnak. Többnyire az atya, Hargapon. (Hogy miért kellett Harpagon nevét kifacsarni, szintén rejtély. Molière legfeljebb forog a sírjában, de szerzői jogi pert nem indít már.)
Félreértén ne essék, nem a finggal van bajom. Annak lehet dramaturgiai funkciója. Mondjuk az atya, érveit nyomatékosítandó, mikor megfellebbezhetetlen döntést hoz, alfelének trombitájával jelzi, hogy a dolog részéről eldöntetett. A buta szolgáló, mikor kifogy az érvekből, kijelenti, hogy ez van, punktum, és fingik egyet, jelezve, hogy részéről is végleges a döntés. Az ifjú leány, finom, úri kisasszony, mikor atyjával ellenkezik, makacsul köti az ebet a karóhoz, lábacskájával toppant, és egy szűziesen cifrát, vékonyhangút, de jó hosszút pukizik. Ez kérem jelentéssel felruházott, drámai funkcióval rendelkező és helyénvaló fing lenne. Talán még mulatságos is. De ebben a darabban csak közönségesség és gusztustalankodás lett belőle.
Az első felvonás végén szerettem volna diszkréten távozni. Katám kérlelően nézett, meg Ten Years After-t nyomtak be. A boci szemeknek és az igényes rockzenének sosem tudtam ellenállni, így maradtam. A pénztárnál felmarkolt ismertetőt olvasgattam. Ez - komolyan mondom - többet ért, mint maga a színmű. Amiről egyébként a szereposztáson kívül más információt nem közölt. Viszont írt Molière-ről. Vicces anekdotákat és Bulgakov idézetet a temetéséről. Aztán ismertette André-Michel Berthoux cikke alapján két szerző: Denis Boissier: "A Molière-ügy, a nagy irodalmi csalás" és Dominique Labbé: "Corneille Moliere árnyékában. Egy felfedezés története" c. könyveinek főbb megállapításait. Nagyon érdekes, olvassátok el itt!
Sajnos a szünetnek hamar vége lett. A széksorokat nézve, úgy láttam, mások megtették, amit én csak szerettem volna. Meglógtak a folytatásról. A darab és a színészi játék tovább laposodott. Ezt érezhette a rendező is, mert előadás közben több ízben is felkapcsolták a vakító nézőtéri világítást. Csak ennek köszönhető, hogy bóbiskolásból nem mentem át valódi alvásba.
2 megjegyzés:
Nem lehet, hogy Parti Nagy Lajos volt az az ügyes, aki fordította? Amúgy semmi bajom vele, sőt, de állítólag ő gyilkolta le Moliére-t párszor, meg én mondjuk egy Caragialét láttam hasonló lebunkósított stílusban á la Parti Nagy. Caragiale nem írt madárnyelven, de Parti Nagy egyszerűen lebutította a kacskaringós mondatait, telerakta parlagi, buta trágárságokkal, és ezzel elirtotta Caragialét úgy, ahogy van. A Farsang volt a Nemzetiben asszem 2005 vagy 06-ban.
Köszi a reakciót Viorica. Annakidején elég indulat volt bennem az íráshoz, de nem szólt hozzá senki, gondolom mert kevés a szegedi olvasóm. Aki meg olvas, több esze volt, mint hogy egy ilyen darabbal kínozza magát. :)
Akkor feloldom a B. betűt, ami az egyben rendezői feladatot is ellátó Bodolay Gézát takarja, aki a két darab összebarkácsolása során Csokonai és Illyés fordításait vegyítette a saját szövegével. (Tehát Parti Nagy ebben az esetben vétlen volt.)
A darab nem csak engem akasztott ki, de más, szerencsésebb néző a szünetben hazament. Hogy miért Hargapon a Harpagon helyett, azt ő sem értette, de jelentem, azóta olvastam más, nálamnál okosabb kritikusok írásait is (egyik és a másik) akiktől megtudtam, a két darab két szereplőjének nevéből sikerül ezt összehozni. A Harpagon + Argan = Hargapon képlet alapján.
Megjegyzés küldése