Téli táj

Igazából nem rajongok én a télért, mert hideg van, meg fűtésszámla, és a vitorlázás inkább bejön mint a síelés, nem mintha bármelyiket csinálnám, csak szerintem jobban tetszene. Mégis, a havas táj látványa hiányzik. Az utóbbi években elszoktam tőle, és kicsit olyan volt kinézni az ablakon, mintha festményt néznék. Persze, ha majd nyár lesz, meg rekkenő, és én a diófa árnyékában heverészek egy üveg sörrel, akkor majd nem fog hiányozni, de most, hogy tél van, inkább lehetne hó. Mindez arról jutott eszembe, hogy leszedtem a fényképezőről a karácsonyi képeket, és volt néhány, ami kint készült a szabadban. (Meg egy csomó a legó gépezetekről, amiket Fecó épített, lépegetők, meg csillagrombolók, meg hósiklók, Star Wars meets LEGO, de elég lesz most három havas kép is ide.)

Téli tájban Hófödte tájon, túl ködfátyolon, végtelennek látszik a mező, hull a hó, s a fehér paláston a kristály csipkeszél egyre nő. Cinke röpül az etetőre, hol szalonna csüng madzagon, éhes veréb ül a tetőre, lesi a tyúkot az udvaron. Kerítés tetején a szarka cserregve vendégeket jelent, a hó a mezőt betakarta, varjústól ehetne idebent. Míg keringelve lóg a cinke szalonnástól körbe, s csipeget, félve leszállva, nézegetve veréb nyel tengeri-szemeket. Beburkolódzva, tél-ruhában, a rövidke nappal elpihen, korai este homályában dér száll a világra csendesen.                               (Fetykó Judit)