
A tegnapi este kissé vadabb és kölcsönös cirógatással telt, de a vége így is ugyanaz lett. Elaludt rajtam a kedves. Csak most jobban rajtam, nem csak a karomon, és úgy néztünk ki, mint egy a cickójánál összenőtt sziámi ikerpár. Mondjuk a mi adottságainkkal ez nem olyan veszedelmes dolog. Viszont azon már viccelődtünk, hogy két, szilikonnal alaposan felduzzasztott csajt milyen nehézségek elé állítana az élet. Már csókot váltaniuk sem lenne egyszerű, ha a "lökhárítóik" jóval előbb koccannának mint az ajkaik. De minket ez a veszély nem fenyeget, nincsenek ilyesfajta anatómiai korlátaink.