Intim részek

Gondolom mindenki látta Howard Stern életrajzi filmjét. Aki nem, ajánlom nézze meg. Vicces, mégis mély és elgondolkodtató. De igazából nem a filmről akarok írni, csak eszembe jutott. Hogy a fickó azzal robbantott nagyot a rádiózásban, hogy mindent adásba vitt, amit nem szokás. A rádión belüli dolgokat, a főnökével való ütközéseit, és magánéletének legintimebb pillanatait. Például azt, hogy a várandós felesége elvetélt. Sőt, ebből még rossz viccet is fabrikált. Az asszony helyében én agyonütöttem volna. Mondjuk manapság ez már nem ügy, közösségi oldalakra kipostolják az emberek, hogy mikor kivel, hányszor, mit ittak, milyet hánytak tőle. Trendi lett az ilyesmi. Persze nehéz eldönteni, hogy vajon ez a nagyobb baj, vagy ha szemérmesen hallgatunk mindenről, sőt, egyébként természetes, emberi dolgok miatt magunk előtt is szégyenkezünk. De nem hiszem, hogy csak a két szélsőség közt választhatunk, hogy vulgáris módon kitárulkozunk a nagyvilágnak, vagy lepedővel takarjuk le a fürdőkádat is, nehogy meglássuk a "csúnyánkat".

Jutott ez eszembe arról, hogy a fészbukos csoportban, a virtuális elmegyógyintézetben, a mai napi gyógyszeradag, az írásbeli feladat az volt, hogy kerek 100 szóban írjuk meg a saját életünk történetét. Kaptam magam, összehoztam:

A lány, aki nem százas
(életrajz 100 szóban)

Törvénytelen gyermekként olyannyira csonka családba születik, hogy anyján kívül egyetlen rokona sincs. Lány létére már az oviban is folyton balhéba keveredik, általánosban a perifériára sodródik, középiskolás korában válogatott latrok és latrinák deviáns bandájában kriminalizálódik és elkutyul. Kis híján megerőszakolják, (kétszer is, és a következő héten megint oda megy), utóbb rendőrségi fogdában is éjszakázik. Időközben elhunyt édesapja utolsó akaratának megfelelően ismeretlen féltestvére nyomoz utána, hogy az örökrészét kézbesítse. Látván a félresiklott életet, az örökségnek nemcsak anyagi, hanem szellemi, erkölcsi és genetikai részét is átadja. A leány vásárol egy lakást, sikerrel leérettségizik, diplomát szerez, és az anyával együtt felneveli bátyjának törvénytelen gyermekét.

Aztán ahogy elolvastam, nyilvánvaló lett, hogy ezt kizárt, hogy én postoljam az üzenőfalra, még ha zárt is a csoport. A blogra viszont nem volt kérdés, hogy kiteszem, mert nem éreztem úgy, hogy nem való ide. Töröm a fejem, hogy miért, mi a különbség? Ott csak egy zárt kör láthatja, itt viszont nyilvános. Talán itt többekkel vagyok közelebbi viszonyban, bár itt is szoktak járni ismeretlenek. végül egy döntő különbséget találtam. Hogy a blogomat olvassa-e vagy sem, az mindenkinek a saját elhatározása. Direkt jön ide, mert kíváncsi a tartalomra. Vagy mert tudja mit találhat itt, vagy mert kidobta neki a kereső a címet. (Mondjuk ez utóbbiak néha nem pont ide indultak, pl. "egy szép hímvessző" és az "elefánt pénisz mérete" is verseng a hónap keresőkifejezése címért.) A fészbukon viszont nem ez a helyzet.

Ott valaki gyanútlanul megnyitja a saját (!) oldalát, és az általam a csoportnak írt szöveget kapja az arcába. Ha kíváncsi, ha nem. És ha csak mint ismerős kapja, akkor megteheti, hogy töröl engem, vagy letiltja a tőlem érkező dolgokat. De ez esetben csak az egész csoportból tud kilépni, vagy kizárja az összes üzenetet. És nem vagyok benne biztos, hogy az "intim részeimet" oda kell dugjam mindenkinek az orra alá. Szóval nálam nem is a tartalom intimitása és a lehetséges olvasók köre a döntő, hanem az, hogy lehetőleg ne tukmáljam olyanra a hülyeségemet, aki végképp nem lenne rá kíváncsi. Más blogján is gyakran írok kommentet, amit aztán elküldés helyett törlök. (Talán nem elég sűrűn.)