Az elszúrt Valentin

Valentin napra Kata nagy sütés-főzést ígért, én meg, hogy végre megcsinálom a fürdőbe a csodás üvegpolcait a kozmetikai vackainak. Este meg jöhet a naphoz illő "romantika". (Tudjátok, mint a nyulak.) Remek hangulatomban még verseltem is a kedvesnek:

Holnap szent Bálint napja lesz,
Mindjárt reggel korán;
És ablakodnál, párodul,
Ott leszek, én leány.

Mondtam, találja ki, ki a költő. Nem akart találgatni, elárultam, hogy Shakespeare - Hamlet. Arany János fordításában. Mondta, hogy hülyeség, ilyen biztos nincs a Hamletben. Mondtam, de, utolsó előtti felvonás, Ofélia megzavarodik. Elő is szedtem a Shakespeare tragédiák kötetet. Megmutattam neki. Nem volt jó ötlet. Végigolvasta a dalocskát, aminek a vége ez:

Míg meg nem csaltál, elveszesz,
Nem azt ígérted-e?
Úgy is lett volna, esküszöm
Ne jöttél volna be!

Láttam az arcát elkomorodni. Tudtam, mire gondol. Az jutott az eszébe, hogy tesóm talán feleségül veszi, ha nem bújik vele ágyba. Szerinte a felesége ezzel csábította el tőle. Mondjuk ez elég furcsán hangzik, hogy azzal csábítunk el valaki, hogy nem csábítjuk el. Persze én ismerem mindkettőjük történetét. Tesóm elmondta, hogy miért szakadt meg a kapcsolatuk Katival, és hogy mi tetszett meg neki a feleségében. Kata meg elmondta, hogy pont Bálint napkor tudta meg, hogy pár nap múlva lesz bátyám esküvője. Odament a városházához, látta őket, ahogy kijönnek, és megállnak az épület előtt fényképezkedni.

Szomorú emlék ez számára, talán jobb lett volna nem felidézni. Jövőre inkább Nagy Lászlónak a Ki viszi át a szerelmet? című versét fogom elszavalni neki.