Kata megint kitett magáért. Balhézott, hogy milyen mérgezó gombákat hozok a lakásba. Ez alatt értve a vízkefirt. Ezt tesóm szerezte valahonnan, majd amikor nála elszaporodott, adott nekem is. A vízkefirben a "gombák" úgy néznek ki, mint a beszáradt ragasztócseppek. Költőibben kristálygombának hívják, de nem tisztán gomba. A zuzmóhoz hasonlóan ez is szimbiotikus telep. Csak a gombák mellé itt nem algák, hanem baktériumok társulnak. Többféle faj is előfordulhat, de leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy élesztőgombák és tejsavbaktériumok közössége.
Katám szerint ez a sok rettenetes gomba elszaporodik majd a beleimben és helyet csinál a candidának, ami ki fog nyírni. Próbáltam magyarázni, hogy a normál bélflóra főként tejsavbaktériumokból áll. De a hangom csak a füléig jutott, az agyáig már nem. Csak mondta, hogy felzabálom a rengeteg cukrot, és táptalajt csinálok magamból a gyilkos gombáknak. Azt, hogy az erjedés során a gombák, baktériumok átalakítják a cukrot, szintén nem fogta fel.
Nagy nehezen belátta, hogy nem tud lebeszélni róla, így addig jutottunk, hogy iszom a "gombalé"-t két hónapig, és majd meglátom a hatását. De Fecónak szigorúan nem adhatok belőle. Pedig az íze olyan, mint a szódával készült limonádé. Tulajdonképpen az is. Az üvegbe kell egy fél citrom is, a cukorból pedig az erjedés során széndioxid keletkezik, ami beleoldódik a vízbe. Hűtve nekem kifejezetten ízlik. Nyáron nem lesz ennél jobb ital a kánikulában.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése