Oldalak

2010-07-03

Mindenbaj

Kezdenek kicsit elszabadulni a dolgok. Katám könyvtárkiárusításon járt, hazahozott egy bőröndnyi könyvet. Darabját 10 Ft-ért, de akkor is. Kérdeztem, hogy könyvespolcot nem adtak áron alul? Csak azért nem morcoltam be magam, mert az ebédet, amit főztem, nagyon dicsérte. És tudom, hogy annyi esze nincs neki, hogy ilyennel szerelje le a mérgemet, szóval tényleg ízlett neki. Fecó még mindig pizsamában, reggel óta tomésdzserit néz a laptopon. Mindjárt szétütök közte. Tesóm meg átküldött 1000000000 oldal elektronikus olvasnivalót, hogy ebből fognak kérdezni a jövő heti felvételin. Kata mázolni akar, meg hogy segítsek neki, és fejezzem be Fecó szúnyoghálóját is, mert fel kell még tenni egy szegélylécet, este májferlédi, és én ne idegeskedjek a felvételi miatt.
Tegnap teljesen fiúsítva lettem. A papával, és nővérke férjével hárman pakoltuk a bútorokat. A mama mondta, hogy majd "a lányok" kitakarítják a szekrények mögött, a harmincéves háború óta felhalmozódott porcicákat. Először is azok pororoszlánok voltak, nem cicák, másodszor meg én simán kimaradtam a lányokból. Mondjuk, akkor sem tiltakoztam hangosan, mikor a papa kiosztotta munka után "a fiúknak" a doboz söröket. Barnát kaptam. Ilyen soproni fekete démont. Az első, pillanatok alatt lecsúszott, mert marha meleg volt. De szeme se rebbent senkinek, nem mondták, hogy jó huzatom van. Megszokták. A másodikat lassan kortyolgattam, közben beszélgettünk. A meccsről, amiről munka közben (szerencsére) lemaradtunk. Ügyesen álcáztam magam. Végig azon agyaltam, hogy a hollandok az argentinokat vagy a brazilokat ütötték-e ki. De bölcsen hallgattam, és így nem égtem be.
A sörök után palacsintazabálás következett. Aztán meg hiába jöttem haza jógázni, természetesen a teljes programról már szó sem lehetett. (Bizonyos gyakorlatokhoz üres gyomor szükségeltetik, az alkohol meg elcseszi az agyat, hogy ne legyen jó a meditációhoz.) Az erőlehajló pózokat hanyagoltam, némi lájtos lélegzőgyakorlat után pedig, a normális meditáció helyett csak felszínes révedésre tellett. Futott a mozi a szemhéjam belső oldalán. Láttam szántóföldet, ahol az óriási barázdák derékig értek. Közéjük vezették az öntözővizet. Gondoltam én. De mikor megírtam neki, mint a legfurcsább részt, tesóm azt írta vissza, hogy a jövő mezőgazdálkodását láttam. Nem öntözővíz, hanem belvíz, és a "barázda" azért extrém magas, hogy ne álljon a vízben, ne rohadjon ki belőle a termés. Legközelebb majd inkább lottószámokra koncentrálok.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése