Oldalak

2010-07-16

Divatportya

Megettük tesómmal a reggeli kását, aztán elcipelt boltokba, ahogy beígérte. A kiszúrás ott kezdődött, hogy mivel ő állta a cehhet, keményen beleszólhatott, hogy mi kerüljön a kosárba. Mondjuk gusztustalan holmit nem választott egyet sem, csak olyanokat, amiket nem szoktam felvenni. Például pillanatok alatt megháromszorozódott az általam birtokolt bögytartók száma.
Kinézte a cicifixet, leakasztott három szomszédos méretet. Betuszkolt a próbafülkébe. Mikor belebújtam, beállítgatta a pántokat, végighúzta két ujját minden lehetséges illeszkedő  felület alatt. mondta, hogy vegyek nagy levegőt, és a szegycsontomat nyomkodta középen. Meghúzkodta a vállpántokat felfelé, majd visszaengedte. Hátul kiakasztotta, beakasztotta, állítgatta, majd előröl az egészet. Mondta, hogy próbáljam a másikat, és azzal újra végigcsinálta a protokollt. Mondjuk a végére amelyik és ahogy rajtam volt, azt tényleg kényelmesnek éreztem. Tudtam benne levegőt venni, tartott, és mégsem volt a cicim a nyakamban.
Aztán végigment a kínálaton, és csak dobálta a kosárba. Az eladók már odagyűltek, hogy segíthetnek-e. Tesóm mondta, hogy köszöni, boldogulunk. Minden kiválasztott darabot próbálnom kellett, volt amelyikből másikat is. A végére kaptam hat (!) db cicifixet. Fehér, puha rugalmasat, csontszín (basszus van ilyen szín?) egyszerű simát, türkiz, málna és almazöld csipkéset, tokkal, vonóval, bugyival, és egy elegáns hófehéret. Az eladó csajok teljesen fel voltak bolydulva. Amíg tesóm fizetett, én öltöztem, és mikor kijöttem a fülkéből, az egyik odajött hozzám, és mondott valamit, hogy blabla... a hm... barátom? apukám? Gondolom ezen agyaltak végig, mert tesómon van karikagyűrű, 15 évvel eleve idősebb, a szakáll öregíti, és én fiatalabbnak nézek a koromnál. Hogy legyen min örüljenek, mondtam a csajnak, hogy csak a mostohaapukám, de ha elválnak anyámmal, hozzámegyek feleségül. Nem kérdezett többet.
Nekem már nagyjából elegem volt a vásárlásból, de ezután még elmentünk blúzokat és szoknyákat venni. A színes csipkebigyókhoz színben illő húzott, buggyos, habos-babos, csecse blúzokat. Tesóm kihúzta a melltartókat, és mutogatta az eladóknak, hogy ilyen színűt keresünk. Szerettem volna máshol lenni. Próba fülkébe be. Mikor már azt hittem végigpróbáltam mindent, hozta a szoknyákat. Térd alatt, térd felett, combközépig, és valamit, ami szerintem egy szélesebb fajta öv lehetett. Ezt köszöntem szépen, nem is próbáltam fel. De ez valószínűleg csak terelés volt, mert akkor hozta a rövid, rakott szoknyákat. Ilyen szkúlgörl fazonban. Kétszer egymás után nem mondhattam nemet. Aztán még köldökvillantó topok következtek, és én lassan kezdtem besokallni. De ezzel vége volt.
Nem voltunk drága üzletekben, meg akció is volt, de szerintem hatvan rugó felett költött simán. Pontosan nem tudom, mert úgy intézte, hogy ne lássam a pénztárgépet, meg kártyát használt, és eltette a blokkokat. Mikor hazaértünk, lehajítottam mindent, és elmentem zuhanyozni. Aztán azt hittem, hogy vége aznapra a megpróbáltatásoknak, de nem. Mint megtudtam, egy "igazi nő" ha hazaér a rucimucival, azon nyomban divatbemutatót rendez belőle. Fel kellett próbáljam újra a kollekciót. És nézegetnem kellett magamat a tükörben. Mondjuk nem néztem ki rosszul, csak valahogy nem én voltam. Legalább is nem az, akit megszoktam. A jó hír, hogy cipőileg jól állok, ezért az kimaradt, és szóba sem kerültek a magassarkú topánok, és a bögytartókban egyikben sincs légzsák vagy ilyen golyófogó betét. A rossz, hogy holnap ezekből kell felöltöznöm és az utcára mennem tesómmal.

22 megjegyzés:

Névtelen írta...

valamiert a pretty woman es a what women want bevasarlo jelenete ugrik be errol... ha nem vagy egy hello kitty tipus akkor valoban elmeny lehetett:) -angelseyes-

AncsaT írta...

Tudom, ennél nagyobb problémákkal is küszködnek emberek, és ilyenkor én is azt szoktam kérdezni, "Te most panaszkodsz, vagy dicsekszel?", de tényleg betege vagyok a ruhavásárlásnak. Csak az lett volna rosszabb, ha egy eladó ugrál körülöttem, és arra gondolok, rám akar tukmálni valamit, ami vacak, nem az én méretem és még nem is áll jól, csak hogy vegyek valamit és minél előbb menjek a fenébe.

Tesóm itt fikázza a posthoz rakott indexképet, azt mondja, tipikus példája a rosszul választott méretnek, mert a mellek közt nem nem fekszik fel, a hátpánt és a kosár is kisebb a kelleténél. A cici viszont szerinte sem rossz.
(Itt vagyok bent nála melóban, local user azon a gépen, amire VPN-nel szoktam fellépni. :) )

Manéla írta...

:)) Nekem kedvencem a kockás rakott mini, van belőle vagy 25 db,. mindenféle színben. Biztos neked is jól áll, mutatnál képeket? (nem pusztán a cuccokról, hanem ahogy rajtad áll)

Tudod, mi jutott eszembe erről az akcióról? :) A My Fair Lady :)

AncsaT írta...

Adatvédelmi okokból sosem teszek fel képeket magamról, de már kezdek megbarátkozni a ruhadarabokkal. Mondjuk a minivel még nem kísérletezem, térd felett egy tenyérnyivel ér véget a mai szoknyám. Ahogy ülök benne, folyton igazgatom az alját. Tesóm szerint nagyon profin csinálom, még egy vaknak is odavonzanám a tekintetét a lábaimra. :) Nem értem miért érzem furcsán magam, ennél rövidebb rövidnadrágban sem zavar, ha kilóg a csülköm.

Örülök, hogy a filmtörténet összes bénán öltözködő hősnőjét sikerül felidéznem valakiben. :)

Tesóm közben érvel a szoknya mellett, hogy dögös, és jól áll rajtam, mert nem egy rossz lábam van. (Tudom, hanem kettő.)

Névtelen írta...

Tyúk.
A kockás rakott mini nekem is nagy kedvencem, csak ne kelljen magamra húzni, mert az több dimenzióban világégést okozna asszem, elvégre a kombájnon is szarul áll a matrózruha...

Imádom az átalakulós mozifilmeket, tudod, amikor a hősnő a végére tökéletesen nem önmaga, mi is volt az, a Never been kissed? Bambanő vagy milyen címet adtak neki. A csaj az elején tök jó nő volt, a végére letucatolták.

Egy olyan nő, mint te legfeljebb kantáros farmerruhát hord, minit. :) Ja, hogy az kiment a divatból? :)

AncsaT írta...

Jaja, Drew Barrymore. Na, rajta se a tetkót látná meg először az ember. :) Nem az a tipikus angyali szépség, de nekem is bejön a kicsit mackós stílus, amit a film elején nyomott. (Tesóm egyetértően bólogat.)

Kantáros rövidnaci nem ment ki a divatból, csak én nőttem ki belőle. :) De ha látnék a méretemben, esküszöm vennék.

Névtelen írta...

Drew olyan, mint a kecskecamambert. Elsőre hát hogy mondjam, büdösnek nem büdös tán, de nem szép. De szeretjük.

Nem naci. Ruci. :)

Névtelen írta...

Drew azert szep mert tud allati bena is lenni... egesz egyszeruen olyan emberi...

egyebkent a rakott szoknya tenyleg cuki, csak nekem ne kelljen felvennem... hmhm... Aerosmith Crazy... jol emlekszem? (bar az nem kockas)

Névtelen írta...

upsz, az alairas lemaradt... -angelseyes-

AncsaT írta...

Tyúk: Naci. Nem ruci. Az ki van zárva. :)

Angelseyes: De, kockás. Képzeld el magad ilyenben! Aztán tessék együttérezni velem. :)
Azt hittem, ilyet legfeljebb farsangra veszek fel, ha skótdudásnak öltözöm. Mondjuk ezt még megtehetem, csak kellő méretű dudára kéne szert tennem. :)

Drew meg igen is dögös. A cipó arcával, buci formájával, úgy ahogy van. És Alicia Silverstone meg Liv Tyler KÖZÉ rangsorolnám tetszési index alapján, és Liv is csak hegyes elálló füllel kerül az élre. :)

(Aki nem ismerné, hogy ne kelljen guglizni: A két csaj szerepel a Crazy klipjében, és Liv a Gyűrűk Urában Arwen, Elrond lánya.)

Névtelen írta...

Tyúk.
Na, rágerjedtünk erre a szkúlgörl-vonulatra... :)

Alicia Silverstone-ba már heteró koromban is szerelmes voltam, de aki a prímet viszi, az Britney a kockás szoknyájában... Dafke.

Névtelen írta...

franya memoria, mar nem az igazi:) pedig azt a klippet vagy szazezerszer lattam...
elkepzeltem... megijedtem... es rettentoen sajnallak am:)
mindenesetre (kicsi Tyler) Liv nalam elorebb van mint Alicia... ja es ha referenciak... erdemes megnezni a Stealing Beauty-ban is... a Gyuru Kura nalam kimaradt es (lehet kovezni)nem szandekozom potolni eme hianyossagomat... Alicia pedig a harom Aerosmith klippen felul (amik azert egesz szivkozeliek) a Clueless-ben alakitott egesz felejthetot... (ujabb oltozos film)
-angelseyes-

AncsaT írta...

Tyúk:Hit me baybe... basszus, tudom már honnan találta ki tesóm a szkúlgörl szoknyát, meg a köldöknézős topot! Basszus!
De Alisán és Britnin sem fogunk összeveszni, abból a klipből nekem a három csaj jön be, akik az elején a folyosói szekrényeket nyitogatják, és bájosan mosolyognak.

Angelseyes: Köszönöm az együttérzést :) Liv ugyan jobb helyezést ért el nálam is, de igazából a divatcsirkékre ha rá is gerjedek, lelkesedni a kicsit érettebb nőkért tudok. Már emlegettem Emma Thompsont, Susan Sarandont, stb. Azt hiszem akkor Cher meg Sigourney Weaver lemaradt a listáról. Ja, és Shirley Maclaine, eléggé múmia már, de akkor is élvezet látni.

Névtelen írta...

Én most Gwyneth Paltrow-ba vagyok szerelmes. Olyan, mint egy hosszú szárú, fehér virág. Margaréta mondjuk.
Tjúk

AncsaT írta...

Ő nekem kicsit törékeny. (Mondjuk Katám is csak lélekben lánctalpas buldózer.) De a "Nagyon nagy Ő"-ben megkedveltem. (Talán pont mert törékenynek látszott, de buldózer módra viselkedett, mozgott. Az zseniális volt.)

Renée Zellweger az "Én, én és az Irén"-ben, nádszálkarcsún nem volt az igazi, de mint Bridget Jones, halhatatlan lett.

Névtelen írta...

hmmm, es Kate Winslet? neki van extra akcentusa is...
kicsit mintha elkanyarodtunk volna a ruhazattol:)

Névtelen írta...

(keritenem kell egy blogspot beugrot id-t, allandoan elfelejtek alairni... angels)

AncsaT írta...

Valahol a napokban emlegettem, hogy az "Értelem és Érzelem"-ben nem tudom, hogy miért Kate Winslet tetszik mindenkinek, mikor Emma Thompson annyival, de annyival jobban néz ki benne. (Azt tudtátok, hogy a forgatókönyvet is ő írta?)

Ruha ügyben meg azt kell mondjam, ezek a Viktória vagy György vagy mittudomkicsoda kori öltözetek nekem tetszenek. Mondjuk a sárban vonszolt ruha alja az nem túl praktikus, de az a mell alatt húzott szabás, az egész jól nézett ki. Az alsószoknyák meg kiadták a csípőt. Nem tudom, milyen lehetett viselni egy ilyet, de úgy tűnik, hogy kerti munkát lehetett benne végezni, szóval, olyan nagyon kényelmetlen nem lehetett.

Névtelen írta...

Nem volt azokon a györgy-korabeli rucikon valami rés, a praktikus hozzáférést biztosítandó? Valahol olvastam.
Tyúk.

AncsaT írta...

Azt hiszem, a hálóingeken volt. A férfi meg a női hálóingeken is. Így egészen illedelmes módon lehetett gyermeket nemzeni.
De ezt is lehetett hajazni. A fürdődézsára meg olyan lepedőt terítettek, amin egy lyuk volt a fej számára. Úgy lehetett fürödni, hogy nem láttad meg a "csúnyádat".
Ja, és a bútorok lábára lábzsákot vagymit húztak, nehogy azok látványa valakiben pajzán gondolatokat ébresszen.
A nagy prüdéria hatására pedig a szabadosság és a pornográfia elképesztő népszerűséget és elterjedtséget ért el.

Névtelen írta...

...meg a vérbaj is...

Tyúk. :)

AncsaT írta...

Hát, a "párbajban vérezni vagy vérbajban pározni" kérdésére, helyenként és koronként eltérő válaszok születtek. :D

Megjegyzés küldése