Hazaérve

Ahogy beléptem, rögtön megéreztem a töklecsó illatát. Még langyos volt a lábas. A krumpli a tűzhelyen, csak alá kellett gyújtani. Az asztal megterítve, közepén nagy papírzacskó. Benne egy friss, félkilós rozscipó. Mire lepakoltam, lezuhanyoztam és magamra húztam valami kényelmes, de főként meleg holmit, a krumpli is jó lett. Miközben a bendőm töltöttem, végig furdalt a kíváncsiság, hogy mi van a levélládámban, de tesóm főztjét nem szentségteleníthettem meg azzal, hogy a monitor előtt tömöm magamba. De a mosogatást kihagytam, és rohantam megnézni, van-e üzenetem. Volt. Az egy héttel korábbi bejegyzésemre érkeztek olyan kommentek, melyeket muszáj volt meglehetős terjedelemben megválaszolnom, így már kiéltem az íráskényszerem, ezért túl részletes beszámolót ne várjatok a hétvégéről.

Péntek délután még fürödtünk a Balatonban, de szombatra olyan szél lett, és le is hűlt, hogy más programot szavazott a család. Hiába voltak velem az új rucik, miniszoknya és has-ki top helyett sűrűbben húztam farmert és pulóvert. Mondjuk nagyon nem sírtam miatta. Egyébként azt hittem, hogy Kata ki fog akadni az új ruhákon, amelyek finoman szólva is stílusváltást jelentenek, de nem így lett. Úgy tűnt, még elégedett is, és pénteken a strand után meg kellett járatni a ruháinkat. Rajta egy merészen kevés anyagból készült, spagettipántos miniruha volt. Nem mondom, hogy leállítottuk a forgalmat, de megnéztek minket, és egyszer még utánunk is füttyögtek. Kata rögtön megfogta a karomat, pedig esküszöm nem is akartam orrbavágni a srácot. Mosolyogtam, és megpróbáltam úgy tenni, mint akinek jól esik a dolog. Úrilánynak úgy illik, nem?

Otthon aztán gyorsan melegítőre vedlettem, és leültünk a papával meg a sógorral ultizni, amíg a gyerekek társasoztak, a csajok meg összedobták a vacsorát. A kártya közben sört csak egy fél üveggel, módjával ittam, és egész idő alatt végig marhán figyeltem magamra, hogy mit mondok, hogyan nézek rá, és lehetőleg nem is értem Katához. Egy coming-outra nem biztos, hogy a legjobb időpont és helyszín a közös nyaralás. A négyágyas szobában az egyik falnál Kata aludt Fecóval, szemben meg az unokahugi és én. A nagyfiú a papával és a mamával volt egy szobában, így a nővérke a férjével kettesben maradhatott.

A szállás egyébként egész jó volt. Egy ismerős nyaralója, akinek erre a hétvégére nem voltak szállóvendégei. Mondjuk a "Balatonra néző" az némi kívánnivalót hagyott maga után. Ahhoz a nézéshez ki kellett volna vágni egy kisebbfajta erdőt, és felgyújtani a nádast, de azért gyalog sem volt messze a part. Ahova a strand idő hiányában egyébként sem sokat jártunk. Végül mégis csak autókáztam, mert értelmes programot így lehetett találni. Vasárnap meg misére mentünk testületileg. Az ilyen kis templomokban valahogy az az érzése az embernek, hogy az összes egyházi éneknek ugyanaz a dallama.