Börtönillem

Katának programja támadt estére. Nővéréék meghívták a szüleiket egy előadásra, de a sógora nem tudott menni. Kata önfeláldozó módon beugrott helyette. Így a szokásos esti protokollból én vettem át Kata feladatait is. A vacsora és az esti mese közti dolgokat. A leckefüzetnek, az iskolatáska bepakolásának az ellenőrzését, és a fürdőszobai teendőket. Ez utóbbi abból áll, hogy amíg Fecó a vécén ül, Katám fürdik. Aztán Fecó is fürdik, Kata fogat mos, végül Fecó is fogat mos, jóéjt puszi, és én lépek a színre. Esti mese, szellőztetés, takargatás, puszilgatás, és aztán mehetek én is zuhanyozni.

Most Fecó megkérdezte, hogy fürdök-e vele, amíg ő kakil. Közben elmesélné nekem, mit rajzolt. Mit van mit tenni, ma én vagyok az ügyeletes. Kár, hogy Katám átadta azt a perverz szokását a gyermeknek, hogy képes hosszú perceket üldögélni anyagcsere végterméke felett. Hiába magyaráztam, hogy nem fog belőle kismadár kikelni, kár kotlani rajta. Annyi eredményt sem értem el, mint mikor Regős Bendegúz próbálta a kérődzésről leszoktatni a teheneket. Állítólag meg kell várni, hogy a maradék is kijöjjön, különben egy nap kétszer kell foglalkozni a kérdéssel.

Vizet engedtem a kádba, hátradőltem, és áztattam magam. Fecó hozta a rajzát, helyet foglalt, és mutatta, mesélte. A háttérben hegyek, az előtérben vasút kanyarog kaktuszok között. Közbül töltés, a tetején sínek, de két áttörés is van, ahol az alsó sínek áthaladnak. A sínekre mindenütt merőlegesek a talpfák, mintha felűről látnánk, de az átjáró oldalfala is látszik, a hegyeken a hóhatár ívesen görbül, a menedékház kocka, gúla tetővel. Ez a gyerek tudja mi az a perspektíva?!

Aztán én mesélek. A börtönillemről. Ott a klotyóval egy légtér a cella, ahol elég nagy és erőszakos társaság van összezárva ahhoz, hogy érdemes legyen figyelni rá, hogy ne kelljen másoknak szagolni a büdösünket. Ezért van egy szabály, "amint koppan, rögtön csobban". Azaz, ami kipottyant, rögtön lehúzzák. Egy jó tanács, érdemes kicsit megemelkedni, hogy a víz ne csapjon fel.  Fecó értette a történet eszmei mondanivalóját. Fészkelődött kicsit, félig megfordult, felemelkedett, és rátenyerelt a tartály gombjára. Vigyorgott, hogy "nem csapott fel". Kacsintottam rá, "ügyes volt háromszázhetvenkettes".