Sodródás

Reggel majdnem elkéstünk. Fecó nehezen ébredt, pedig várta az eheti nyári napközit. Csakhogy tegnap elhatározta, hogy megnézi a VB döntőt. Tizenegy körül arra ébredt, hogy a karomba vettem, hogy felvigyem az ágyába. A vállamba fúrta az arcát, majdnem sírt, mikor mondtam, hogy láttam a neten, 1:0-ra győztek a spanyolok. Nekik szurkolt, nem ez volt a baj. Végignézte a gól nélküli mérkőzést, és a hosszabbítás második félidejében elaludt. Lemaradt az egyetlen és mindent eldöntő gólról. Megígértem neki, hogy letöltjük majd a meccset, vagy valami összefoglalót, és majd megnézheti.

Most egyedül vagyok itthon. Kint hőség, nincs kedvem kimozdulni. Lenne mit csinálnom, mert irtózatos kupi van a szobámban, el kéne pakolnom, lemezeket írni egy ismerősnek, és tesóm átküldött egy diplomadolgozatot, amit fel kéne tuningolni kicsit. Szóval nem mondom, hogy nincs dolgom, csak nekiállni nincs kedvem semminek. Még leginkább pucéran napoznék a kertben, Kata szereti, ha barnára sül a holdvilág seggem, de már úgy tűz a nap, hogy félek pecsenyére égetne. A tegnapi koplalónap után már nem vagyok éhes, így az ebédfőzés is kihúzva. Majd eszem gyümölcsöt, délutánra meg csinálok valami salátát.

Per pillanat ingadozom a teafőzés és az olvasás közt. Mondjuk csak a sorrend kérdéses. Szedek egy kis citromfüvet a kertben, és csinálok belőle jeges teát. Könyvem meg kettő van idekészítve, a 600 oldalas Jézus video, és Ádám és Éva alternatív története. Meg a Francia história utolsó kötetéből is maradt még 50 oldalam. De egyelőre ezeknek a nem túl bonyolult döntéseknek a meghozatala is meghaladja az erőmet. Azt hiszem egy kis aszkorbinsavat is teszek majd a teába, és némi magnebéhattal együtt abszorbeálom. Olyan lyukas lufinak érzem magam.